Franciaország felháborodott szombaton Donald Trump amerikai elnöknek a 2015 novemberében 130 életet követelő párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentéseire, miszerint enyhébb fegyvertartási szabályok mellett a támadókat előbb meg lehetett volna állítani.
„Franciaország határozottan elítéli Trump elnöknek a 2015. november 13-i párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentéseit, és követeli, hogy az áldozatok emlékét tartsák tiszteletben” – olvasható a francia külügyminisztérium szombat esti közleményében. A tárca szerint „Franciaország büszke arra, hogy biztonságos ország, amelyben a lőfegyverek vásárlását és tartását szigorúan szabályozzák. A bűnügyi statisztikák nem indokolják ennek a politikának a megváltoztatását. A szabad forgalomban lévő fegyverek nem jelentenek védelmet a terrortámadásokkal szemben, sőt elősegítik a merényletek kitervelését” – olvasható a közleményben.

Még e hivatalos reakció előtt nyilvánított véleményt Francois Hollande, aki a szóban forgó merénylet idején volt az államfő. „Szégyenletesnek” és „obszcén affektálásnak” nevezte Trump kijelentéseit, amelyek szerinte sokat elárulnak arról, hogy az amerikai elnök hogyan gondolkodik Franciaországról és arról, hogy a franciák mit tartanak értéknek, de meggyőződése, hogy a két ország közötti barátságon nem ejthet foltot senki tiszteletlensége vagy különcsége.

Trump ismét feltétlen támogatásáról biztosította az amerikai fegyverlobbi legjelentősebb szervezetét annak éves kongresszusán pénteken Dallasban. A Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) kongresszusán az amerikai elnök utalást tett arra, hogy kevesebb áldozattal járt volna a franciaországi terrorcselekmény, ha lettek volna fegyvert viselő civilek a környéken. Ha valaki rálőtt volna a terroristákra, „más lett volna a történet kicsengése”.

A támadók azonban időt hagytak maguknak és egyesével lőtték le őket. „Bumm! Gyere csak ide. Bumm! Gyere csak ide. Bumm!” – hajtogatta Trump, miközben pisztolyt formálva a kezével gesztikulált. Hangsúlyozta azt a véleményét is, hogy Franciaországnak vannak a legszigorúbb fegyvertartási törvényei. Mint mondta, „Párizsban senkinek sincs fegyvere”.


Trump a kongresszuson ígéretet tett arra, hogy amíg ő az államfő, megvédi az amerikaiak fegyvertartási jogát mostani formájában.

Frissítés: Trump fegyverlobbista beszéde a brit orvosokat is kiakasztotta

Brit orvosok felháborodtak szombaton Donald Trump amerikai elnöknek a londoni késes támadásokkal kapcsolatos kijelentésein, amelyeket ő a legnagyobb amerikai fegyverlobbi éves kongresszusán tett a fegyvertartás csorbítatlan joga mellett érvelve.

Trump azt mondta a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) kongresszusán: noha a briteknek törvény tiltja a lőfegyverbirtoklást, vannak késeik, és az egyik londoni kórház, a Royal London Hospital orvosai maguk is elismerik, hogy intézményükben olyan szörnyű állapotok uralkodnak a késes támadások miatt, mint egy hadikórházban. „Vérfoltok vannak mindenütt a padlón” – jelentette ki.

Az elnök ezzel a kórház egyik traumatológus sebészének, Martin Griffiths-nek egy megjegyzésére utalt, ugyanis ő a BBC-nek áprilisban adott interjújában azt mondta: egyes kollégái az afganisztáni nemzetközi misszióban részt vevő brit katonai kontingens volt táborához hasonlították a kórházat egy alkalommal. Griffiths azonban Trump beszéde után, szombaton így reagált a Twitteren: az elnök tévesen értelmezte a szavait.

Egy kollégája, Karim Brohi közleményt is adott ki, és ebben azt írta: „Mindannyiunknak van még tennivalója a (késes) erőszakcselekmények ellen, de nevetséges az a javaslat, hogy a lőfegyverek részei lehetnek a megoldásnak. A lőtt sebbe legalább kétszer akkora valószínűséggel halnak bele az emberek, mint a szúrt sebbe, és nehezebb ellátni őket.”

Griffiths azt is írta üzenetében, hogy Trump elnököt júliusra tervezett nagy-britanniai látogatásán „szívesen meghívná kórházlátogatásra, de találkozhatna a londoni polgármesterrel és a rendőrfőkapitánnyal is, hogy tájékozódhasson arról: a városnak miként sikerült visszaszorítania az erőszakos bűncselekményeket”.

Sarah Jones brit munkáspárti parlamenti képviselő azt írta a Twitteren: Trump elnök beszéde „gyalázatos” volt. „A brit késes támadások száma sehol nincs az egyesült államokbeli lőfegyveres gyilkosságokéhoz képest.”

Londonban az év elején hirtelen megnőtt a késes támadások száma, és februárban, valamint márciusban több gyilkosság történt a brit fővárosban, mint New Yorkban – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

MTI, nyomán