Ma van a Szentháromság ünnepe, amit a pünkösd utáni vasárnapon tartanak a történelmi egyházak. Ebből az alkalomból jubileumi istentiszteletre gyűltek össze a hívek a széchenyikerti református templomban. Az ünnepség részeként Hegymegi Kiss Pál egykori országgyűlési képviselő emlékére egy emlékművet is felavattak.
Közösen vonultak be az egyházi méltóságok és a város elöljárói a jubileumi istentiszteletre. A közös imádság után Fekete Károly püspök hirdetett igét. Prédikációjában többek között azt mondta: a Szentháromság vasárnapján egyszerre lehet ünnepelni az 500 éves reformációt, a 450 éves magyar reformátusságot, valamint azt, hogy két évtizeddel ezelőtt megépült a széchenyikerti templom.

- A Szentháromságnak ez az egyre nagyobb feltárulkozása, hogy egyre nagyobb felületen szeretne találkozni az emberrel, ez csak a szeretet logikájával érthető meg – hangoztatta Fekete Károly

Az istentisztelet után elsőként Jenei Zoltán, a gyülekezet lelkipásztora mondott köszöntőt, majd a templom felépítésének körülményeit Németh László gondnok idézte fel. A hálaadó ünnepségen részt vett Komolay Szabolcs is. Az alpolgármester azt hangsúlyozta: a reformáció gyökeresen megváltoztatta Debrecent és az itt élőket.

- Meggyőződésem az, hogy a reformációval érkezett új hit, új szemlélet volt a megalapozója annak a debreceni polgártípusnak, amit ma cívispolgárnak nevezünk, amely lehetővé tette azt, hogy városunk oly sok évszázad alatt megálljon a helyén – hallhattuk Komolay Szabolcsot,

Az ünnepség végén megkoszorúzták Hegymegi Kiss Áron püspök szobrát a templom előtti parkban, majd egy új emlékművet is lelepleztek, amivel a püspök fia előtt tiszteleg az egyházközség. Az 1950-ben elhunyt Hegymegi Kiss Pál Debrecen demokrata országgyűlési képviselője volt.