Négy évre megtiltották a kijevi hatóságok, Steven Seagal amerikai filmszínésznek a beutazását Ukrajnába.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat az ukrán nemzeti érdekek védelmével indokolta a döntést, amely szerint a színész 2021-ig nem teheti be a lábát az országba. 

A 65 éves Seagal A lángoló jég, A tűz a mélyben, Az úszó erőd, és más kasszasikereket hozó filmek főszereplője az elmúlt években számos alkalommal tett olyan nyilatkozatot, amelyben támogatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt és politikáját, beleértve a Krím Oroszország általi elcsatolását, valamint a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat. Putyin tavaly orosz állampolgárságot adott a színésznek.

Az UNIAN ukrán hírügynökség, emlékeztetett arra, hogy 2014 augusztusában négy hónappal a Donyeck medencében kitört szakadár lázongások után az akkor már elcsatolt Krím félszigeten Seagal fellépett zenekarával egy Putyin-barát motorosklub show-műsorában és kitűzte a színpadra az önkényesen kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság zászlaját és elénekelte himnuszát.

A jelenlegi kijevi jogszabályok szerint az ukrajnai beutazás megtiltásához már az is elegendő, hogy a hatóságok engedélye nélkül járt az elcsatolt Krímben, amelyet ukrajna a saját területének tekint.

MTI