Az Iszlám állam (IÁ) nevű terrorszervezet vasárnapra virradó éjjel jelentkezett egy két héttel ezelőtt a németországi Hamburgban történt gyilkosság elkövetőjeként.
A terrorszervezet szócsövének számító Amak hírügynökség jelentése szerint a dzsihadisták egy harcosa “megkéselt két embert” október 16-án Hamburgban. A “műveletet válaszként hajtotta végre a koalíciós államok polgárai elleni támadásra buzdító felhívásra” – áll a jelentésben. A rendőrség akkori tájékoztatása szerint az Alster folyó partján, egy híd alatt egy ismeretlen hátulról leszúrt egy 16 éves fiút, majd az áldozat társaságában lévő 15 éves lányt belökte a folyóba. A fiú belehalt sebesülésébe, a lány nem sebesült meg.

Amennyiben az Amak állítása igaz, a hamburgi eset az IÁ első halálos áldozatot követelő németországi támadása – mutatnak rá német hírportálok, kiemelve, hogy a hírügynökségi jelentés nem bizonyíték, és érdemes fenntartásokkal kezelni, mert az IÁ rendszerint 48 órán belül jelentkezik a megbízásából végrehajtott terrorcselekmények elkövetőjeként, a hamburgi gyilkosság pedig két hete történt, és nem is két embert késeltek meg, hanem egyet. A hamburgi rendőrség nem kommentálta az Amak-jelentést.

Korábbi tájékoztatása szerint az ismeretlen elkövető egy 23 és 25 év közötti, délies kinézetű fiatalember lehet. A támadás után elmenekült a helyszínről. Indítéka nem ismert. A kést nem találták meg.