Terrortámadások tengerével akarják megtorolni a dzsihádisták, hogy egyre jelentősebb területekről szorulnak ki. Egykori harcosok meséltek a rettenetes tervekről!
Az Iszlám Állam vezetői lassan elfogadják, hogy egyre nagyobb és egyre fontosabb területektől fosztják meg a szervezetet Irakban és Szíriában is. Ez azonban terveik szerint még nem jelenti az Iszlám Állam végét – terroristák tucatjait küldik Európába és az Amerikai Egyesült Államokba, hogy terrortámadásaikkal minél több ártatlant öljenek meg.

A véres tervekről két belga fiatal beszélt, akik nemrég menekültek el a terrorszervezet soraiból.

A két exdzsihádista azt mondta, hogy a házi készítésű bombákban, autókba rejtett pokolgépekben és a könnyebben elrejthető fegyverekben lehet az Iszlám Állam jövője. Ezt az elképzelést támogatják a terrorszervezet vezetői is, aki rengeteg harcost küldtek vissza terrortámadások terveivel Európába, ezek a dzsihádisták most csak a parancsra várnak: pusztítsanak.

A két szökött terrorista szerint egy-egy terrortámadás tervét csak nagyon kevés ember ismeri – így ugyanis kisebb az esélye annak, hogy a részletek illetéktelen fülekbe jutnak.

A harcosok a terrorszervezetben eluralkodó paranoiáról is beszámoltak: egyre többen félnek attól, hogy kémek férkőztek a dzsihádisták soraiba, így az amúgy is minimális bizalom semmivé lett, a vezetők pedig emiatt gyakran meggondolatlan, gyors döntéseket hoznak. Így pedig bármikor zöld utat adhatnak az öngyilkos merénylőknek.