A Teréz körúti robbantás elkövetőjét még mindig nem találják a nyomozók, akik most azt szeretnék kideríteni, végzett-e próbarobbantást valahol az a férfi, aki szeptember 24-én megsebesített két rendőrt.
Ha volt próbarobbantás, akkor a helyszínén maradhattak bizonyítékok, nyomok. Az Index azt írja, hogy a rendőrök szerint a vadászok esetleg belefuthattak olyasmibe, amit korábban nem gondoltak fontosnak, de az lehet: például robbanás után maradt kráterbe, szögekbe, más maradványokba. A vadászokat arra kérik, hogy ha gyanús dolgot találnak, ne nyúljanak hozzá, hanem riasszák őket.

A két rendőr egyébként már elhagyhatta a kórházat és rehabilitációs intézetben ápolják őket tovább. Ahogy arról beszámoltunk, a Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás után azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit. A rendőrség és az ügyészség több felhívást is közzétett, miszerint szemtanúkat keresnek és várják azokat a felvételeket, amelyek a helyszínen készültek a robbantáskor. Legutóbb múlt kedden hoztak nyilvánosságra újabb képet és videót a támadóról, illetve közöltek róla további információt. Egy fiatalembert keresnek és tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.

A vélt robbantó az eddig megtalált felvételeken nem néz térfigyelő kamerába, még a CBA-ban is – ahol állítólag italt is vásárolt – kínosan kerülte, hogy felpillantson. Közben megerősítették azt az információt, hogy esetleg külföldre tartó járműre szállt fel a keresett férfi, akár még igaza is lehet a PestiSrácoknak nyilatkozó magyar exlégiósnak, aki szerint a tettes szimpla végrehajtó volt, akinek „a kezébe nyomták a pokolgépet, hogy tegye le” oda, ahova. Ez pedig azt a nyomozók által felállított verziót erősítheti, amely szerint külföldről érkezett bérrobbantóról van szó. Így az is érthető, ha itthon nem ismeri fel senki, hiszen nincs kötődése senkihez. Az exlégiósnak egyébként meggyőződése, hogy a robbantó nem légiós, mivel őket úgy képzik ki, hogy nem hagynak nyomot maguk után. Kizárható, hogy egy légiós 18 percen keresztül ténferegjen a helyszínen célpontra várva.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője közölte: amint új, értékelhető felvételeket találnak a térfigyelő kamerák felvételei között, azonnal nyilvánosságra hozzák azokat.