A szakember szerint a robbantónak semmi köze a kilencvenes évek robbantásaihoz.
Gál Tamás tűzszerész szakértő szerint valószínűleg alacsony vagy közepes hatóerejű robbanóanyagot használhatott a Teréz körúti robbantó. Az M1 szombat esti műsorában elmondta, a rendőrség már biztosan tudja a szerkezet összetételét, ezt egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.

Gál Tamás szerint házi készítésű szerkezetet használhatott a robbantó, akit utoljára a Népligetnél láttak. A szakértő szerint az elkövető nem időzítővel, hanem távirányítással hozta működésbe a bombát. 

Hozzátette, a rendszerváltás óta rengeteg bombatámadás történt Magyarországon, ez nagy részben az alvilág átrendeződésének köthető, most viszont a rendőrség egy 25-27 év körüli férfit keres, aki nem valószínű, hogy élt a maffiaügyek idejében.

Szerinte az elkövető nem profi, inkább felkészült volt, tehát biztosra vehető, hogy senki nem képezte ki őt a tett végrehajtására.

Súlyos baleset, teljes útzár Debrecenben

90 éves nőt erő­sza­kolt meg a per­verz tá­madó

A saját apja gyilkolta meg a két hónapos kisbabát

10 hónapos babát erőszakolt halálra a rém

Egy amerikai rendőrnő járőrkocsijában hagyta hároméves kislányát. Belehalt!