Nem akart ölni a bűnös saját bevallása szerint. Az Európa-bajnok játékos a spanyol klubjától követelt pénz, ami nem tetszett a klubtulajdonosnak.
Meggyilkolta és feldarabolta a hollandok Európa-bajnok női röplabdázóját, Ingrid Vissert, valamint élettársát, Lodewijk Severeint a román állampolgárságú Valentin Ion, ezt ő maga ismerte el a bíróság előtt.

A szörnyű tragédia három évvel ezelőtt történt, Visser spanyol csapatától, a Murciától követelt pénzt, mire a klubelnök, Juan Cuenca felbérelte Iont, hogy ijesszen rá az olimpiai röplabdázóra és annak élettársára.

Ion elismerte, hogy kapott pénzt, de ő és Cuenca is tagadta azt, hogy a gyilkosság tervben volt.

Nem akartam meggyilkolni őket, így alakult – idézi Iont a Marca.

Visser két évig volt a Murcia játékosa, amely csődbe ment. Cuenca és Severein ezután együtt próbálták megmenteni a klubot, de 240 ezer eurós (71 millió forint) adósságba kerültek Visserrel szemben, aki 2013-ban 60 ezer eurót követelt vissza az egyik megbeszélésen. Az indulatok azonban elszabadultak, Ion vallomása szerint ököllel, egy vázával és egy üveg hamutartóval ütlegelte a párt, miután Lodewijk Severein megütötte őt.

Ion ezután kapta meg az 1200 euróját, majd eltüntette a holttesteket egy ligetben. Az ügyész szerint bizonyítékok vannak arra, hogy előre kitervelt volt a kettős gyilkosság, mind a két férfira ötéves börtönbüntetést kért az ügyészség.

Tűzszerész árult el újabb részleteket a Teréz körúti robbantóról!

Súlyos baleset, teljes útzár Debrecenben

90 éves nőt erő­sza­kolt meg a per­verz tá­madó

A saját apja gyilkolta meg a két hónapos kisbabát

10 hónapos babát erőszakolt halálra a rém