Még talán magából Hannibal Lecterből is kiváltana legalább egy elégedett biccentést az alábbi rémtett, annyira borzalmas. 
A rémfilmbe illő eset az oroszországi Novokuznyeckben, egy házibuliban történt, ahol két férfi, Kirill Nemykin és Sergey Metlyayev becsalták a szinte öntudatlanul részeg Nadezhda Avakumova-t a szaunába, majd rávetették magukat és megerőszakolták, írja a Mirror. A nő annyit ivott, hogy azonnal még nem fogta fel a történteket, de ahogy kezdett magához térni a bódulatból, úgy tisztult ki a kép is fokról fokra. Ahogy jobban lett, vitatkozni kezdett a férfiakkal, majd megfenyegette őket, hogy feljelentést tesz a történtek miatt a rendőrségen. A férfiak erre válaszként leütötték, majd egy alaksori helyiségbe vitték és bezárták.

Eleinte csendben volt, később, amikor magához tért, dörömbölni kezdett és segítségért kiabált. A férfiak kinyitották az ajtót, Avakumova kidugta a fejét, de arra nem számított, hogy elrablói ekkorra már felszerelkeztek egy konyhakéssel, amivel Nemykin azonnal elvágta a torkát. A nő pillanatok alatt életét vesztette.

A testét ezután kihúzták a ház verandájára, ahol egy baltával darabolni kezdték, majd minden részét megfőzték. Metlyayev a nő egyik megfőtt lábával tért vissza a buliba, ahol a részeg társaságnak ajánlgatni kezdte, hogy falatozzanak belőle eggyütt, remek lesz. A férfi eközben mosolygott és kiválóan érezte magát, a többiek pedig szinte fel sem fogták, mi zajlik körülöttük, annyit ittak előtte.

A gyilkosság és kannibalizmus híre 1 év után jutott el a rendőrséghez, majd a bíróságra, ahol tettükért 12 év börtönbüntetésre ítélték őket, a gyilkos Nemykint pedig emellett további 800 ezer Rubel, azaz nagyjából 3, 5 millió forint befizetésére kötelezték.