A székely diplomácia megerősítéséről és az autonómiatüntetés miatt meghurcolt székelyek védelmében folytatott sikeres perekről számolt be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Marosvásárhelyen.
Izsák Balázs beszámolójában elmondta, eddig minden olyan pert megnyertek, amelyet az idei székely szabadság napján tartott marosvásárhelyi tüntetés megbírságolt résztvevői védelmében indítottak, és amelyben már ítélet született. Az SZNT elnöke bejelentette: október 18-án Magyarország kormánya ismét belépett az Európai Unió luxemburgi bíróságán immár másodfokon zajló perbe, amelyet a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezésük bejegyzésének az elutasítása miatt indítottak az Európai Bizottság ellen.

A küldöttgyűlés elfogadta a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészének címzett nyílt levelet, amelyben a tanács sérelmezi, hogy a kézdivásárhelyi állítólagos merényletkísérlet vádiratában az ügyészség kriminalizálja a székelység legitim autonómiatörekvését, és Románia magyar nemzetiségű polgárai ellen hangolja a közvéleményt.

Az SZNT leszögezte, hogy nem állt kapcsolatban sem az eljárás során meggyanúsított személyekkel, sem a feltételezett cselekménnyel, és csakis alkotmányos, demokratikus eszközökkel kívánja elérni Székelyföld területi autonómiáját. A küldöttgyűlés döntött arról, hogy változatlan formában fenntartja a 2004-ben elfogadott autonómiastatútumát.

A küldöttgyűlés a román hatóságoknak a székely zászló elleni intézkedéseivel is foglalkozott, és állásfoglalásában azzal a kéréssel fordult a népek közötti barátság, a béke, és a stabilitás iránt elkötelezett emberekhez, hogy az üldözött székely zászló védelmében fejezzék ki együttérzésüket a székelyekkel,

ezzel is segítve Romániát, hogy szakítson a kommunista múlttal, a diktatúra gyakorlatával, és megtalálja az utat a demokrácia felé 
– olvasható az állásfoglalásban. A állásfoglalás angol változatát eljuttatják a bukaresti külképviseletekhez és a nemzetközi szervezetekhez.