A demecseri férfi ittas volt, kiszállt, nem akart visszaülni, otthagyták, elütötték.
Nem jogerősen felmentette a segítségnyújtás elmulasztása bűntett vádja alól a Nyíregyházi Járásbíróság azt az öt férfit, akik múlt év szeptemberében az M3-as autópályán hagyták ittas társukat; a férfit később egy autó halálra gázolta.

A Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az ítéletről szóló pénteki közleményében azt írta, a hat férfi 2015. szeptember 11-én Győrből egy kisteherautóval tartott hazafelé, Demecserbe.

A sofőrön kívül valamennyien ittas állapotban voltak. A férfiak egyike hangoskodni kezdett a gépkocsiban, útközben többször megpróbált kiszállni, de a többiek ezt megakadályozták. A kálmánházi pihenőt elhagyva ismét megpróbált kiszállni a járműből, ezért a sofőr megállt a sztráda leállósávjában, ahol mindannyian kiszálltak.

A sértett nem akart visszaülni a járműbe, ellenszegült társainak, akik a férfit a nyílt pályán hagyták, majd Nyíregyházára autóztak.

A sofőr a város közelében telefonon értesítette a rendőrséget, majd visszaindultak az autópályára. Közben a sztráda külső forgalmi sávjában ácsorgó férfit egy szabályosan haladó személygépkocsi fékezés nélkül halálra gázolta.

A bíróság álláspontja szerint nem volt megállapítható a segítségnyújtás elmulasztásának több tényállási eleme.