Szerdán az Országházban került sor a Fidesz és a KDNP elnökeinek megbeszélésére. A tárgyaláson a KDNP vezetője jelezte: pártja egyetért az alkotmánymódosító javaslat irányával és tartalmával, képviselői a parlamenti szavazás során a módosítást támogatni fogják.
A találkozóról Havasi Bertalan, a a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője adott hírt az MTI-nek. Mint felidézte: Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke az alaptörvény sikeres módosítása érdekében egyeztetést kezdeményezett minden parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökével.

Havasi Bertalan közleményében emlékeztetett arra is, hogy az október 2-i népszavazáson 98 százalék voksolt nemmel a kényszerbetelepítésre. Ezzel létrejött egy új egység Magyarországért.

Ez az új egység pártok felett áll, nemzeti ügynek tekinti Magyarország szuverenitásának megvédését, a Brüsszel által erőltetett kötelező betelepítési kvóta elutasítását. A 98 százalékos többség, 3,3 millió ember egybecsengő akarata kötelezi Magyarország kormányát is, ezért kezdeményezte a miniszterelnök az Alaptörvény módosítását – írta közleményében Havasi Bertalan.

Megverték, ágyhoz láncolták a megfélemlített gyerekeket

Burkába öltözött egy politikus, hogy nőket fogdoshasson

Ferenc testvér jól el van tévedve: Úgy gondolja Orbán kettős vereséget szenvedett

Először hagyja ott egy ország a hágai bíróságot

Így hazudik megint a német! Trendfordulót lát menekültügyben a német belügyminiszter!