Oroszország szégyelli magát Boris Johnson brit külügyminiszter helyett - közölte Marija Zaharova, az orosz diplomáciai tárca szóvivője kedd esti Facebook-bejegyzésében.
A szóvivő ezzel Boris Johnson két, a szíriai válsággal kapcsolatos kijelentésére reagált.

A brit külügyminiszter a nap folyamán kijelentette: szeretné, ha ezúttal a londoni orosz nagykövetség előtt lennének tüntetések. “Hol van ilyenkor a Stop the War Coalition?” – tette fel a kérdést, arra a háborúellenes szervezetre utalva, amely rendszeresen tart demonstrációkat brit és egyéb nyugati katonai beavatkozások ellen.

Korábban Johnson arról beszélt, hogy Moszkva ellen a legerősebb fegyver a szégyen (a megszégyenítés) lenne.

“Úgy tűnik, hogy Boris Johnson a szavakról áttért a tettekre és bevetette azt a fegyvert, amellyel korábban megfenyegette Oroszországot – a szégyent. Mi tényleg szégyelljük magunkat helyette” – írta a közösségi portálon az orosz külügyi szóvivő.

Az elmúlt hónapokban rendkívüli módon kiéleződött a helyzet a szíriai Aleppó városban. Az Egyesült Államok és több nyugat-európai állam azzal vádolja a szíriai kormányt és Oroszországot, hogy a fegyveresek mellett bombázzák a civil lakosságot és csapást mértek egy humanitárius segélykonvojra is. Damaszkusz és Moszkva ezzel szemben azt állítja, hogy az orosz és a szíriai gépek a terroristákra mérnek légicsapásokat, s hogy Washington képtelen rávenni az állítólag mérsékelt ellenzék fegyvereseit a szélsőségesekről való leválásra.

Szombaton Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) megvétózta azt a francia javaslatot, amely a légicsapások azonnali beszüntetésére szólított volna föl a szíriai Aleppónál, és tűzszünetre az egész országban. A testületben elbukott az orosz határozattervezet is.

Átadták az első okos zebrát Debrecenben

Külföldi útja után kezdett terrortámadást tervezni a chemnitzi menekült

Nyolc ember ellen emelnének vádat a hűtőkocsiban meghalt migránsok ügyében

Nagy riadalmat keltett a főtéren kóborló medve

Órákra lehet a haláltól a férjgyilkosság miatt elítélt iráni nő