Elismerte a rettegett olajmaffiózó kapcsolattartója, hogy a Prisztás-gyilkosság miatt jogerősen tizenöt évre ítélt Portik Tamás maga jelölte ki saját politikai céljaira Juhász Pétert, az Együtt politikusát.  A. E. Erika ugyanis a TV2-nek arra a kérdésre, hogy miért pont Juhászt keresték meg, azt válaszolta: “mert a Tamás azt mondta”…
A Rogán Antal által Juhász Péter ellen indított peren A. E. Erika, Portik Tamás kapcsolattartója is megjelent és interjút adott a Tényeknek. A nő  a TV2 hírműsorának nyilatkozva azt mondta, Portik kifejezetten azt kérte, hogy Juhászt keressék meg, hogy végezzen sajtófigyelést Portiknak.  Arra a kérdésre, hogy miért pont Juhászt keresték meg a sajtófigyeléssel, azt válaszolta: “mert a Tamás azt mondta”. Ezt az unokájával, Portik keresztlányával üzente meg a nőnek.

Juhász Péter és a rettegett olajmaffiózó kapcsolatáról a PestiSrácok is többször cikkezett már. Megírtuk, egy, a Gyorskocsi utcai börtönből nemrég szabadult férfi korábban azt állította a TV2 Tények Extra című műsorában, hogy a Prisztás-gyilkosság miatt 15 évre ítélt, a magyar alvilág egyik leggazdagabb, legrettegettebb vezéregyéniségének tartott Portik Tamás tanácsokkal és pénzzel is ellátja az Együtt politikusát, Juhász Pétert. Portik volt börtöntársa, Menyhárt Attila a Tények szerint egykori elítélt bűnöző, aki meg akart szabadulni az információk terhétől, amelyeket börtönévei során megszerzett. Menyhárt két és fél évet ült a zsarolás és önbíráskodás miatt. A Tények állította, a férfi bennfentes információi onnan vannak, hogy a börtönben ő hordta ki az ételt Portik Tamásnak, aki idővel a bizalmába fogadta. Beszélt arról is, hogy „van ez a Juhász Péter nevű politikus, a kendermagos fickó”, akit a maffiavezér “saját emberének tart” és aki úgy táncol, ahogy a volt Energol-vezér fütyül. Példaként elmondta, hogy Portik egy ízben előre tudta, mit fog nyilatkozni Juhász. Menyhárt szerint Portik célja az, hogy megdöntse a magyar kormányt,Juhásznak pedig azért érheti meg ez az egész, mert anyagi támogatást kap érte.

Az Együtt politikusa egyébként már az interjú bemutatása előtt magára vette a vádat,amikor a hivatalos fb-oldalán közölte, hogy portálunkon megvádolták, noha cikkünkben nem is említettük a nevét. A videóban a beismerést azzal is tetézte, hogy lerántotta a leplet titokzatos bűnözői kapcsolatáról, nevezetesen, hogy ismeri, sőt, jó kapcsolatban áll a több leszámolásos gyilkosság megrendelésével vádolt, valamint elítélt egykori olajos bűnöző, Portik Tamás titkárával. Akinek “kinyomtatta az internetet”, mert sajtófigyelést végzett neki…

Konkrétan ezt mondta:
Van még egy olyan, hogy bűnözőkkel tartok kapcsolatot. Említik azt, hogy F. Erika intézte ezeket az ügyeket. Az igazság az, hogy én F. Erikával találkoztam. Ő Portiknak titkárnője, vagy valami hasonlója volt, s egy dolgot kért tőlem: ő nem ért az internethez és Portik Tamás kíváncsi a hírekre, s kérte, nyomtassam ki számára az internetet. Megkértem egy kollégámat erre, ami alapján ő aztán be tudott számolni Portik Tamásnak a beszélőkön. Nem lepődnék meg, ha ezután előkerülne egy titkos fénykép, ahol egy borítékot vagy elvesz, vagy átad nekem, s a Fidesz majd azt mondaná, hogy abban pénz volt. De nem, egy sima A4-es boríték lesz, amiben simán újságcikkek voltak kinyomtatva…

Jó lenne persze azt is megtudni egyszer, mit rejtett az a boríték, amit a Demokratikus Koalíció aktivistája adott Juhász Péternek…