A bőnyi házkutatás a budapesti nyomozás egyik részfeladata volt.
A Magyar Idők információi szerint a Győrkös Istvánnál tartott tegnapi házkutatás a szep­tember 24-i Teréz körúti robbantás ügyé­ben zajló nyomozás egyik részfeladata volt. A kormánypárti napilap utal rá, hogy a robbantás ügyében felállított egyik verzió a szélsőséges, radikális, félkatonai csoportokról szól. Ebbe a körbe tartozik a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű, hungarista, szélsőjobboldali, félkatonai szervezet is.

Mint arról beszámoltunk, tegnap reggel a Győrhöz közeli Bőnyben a hungarista mozgalom újjászervezőjeként ismert 76 éves férfi géppisztollyal lelőtt egy rendőrt, amikor a rendőrök házkutatást akartak tartani nála. Az idős férfi akkor nyitott tüzet a rendőrökre, mikor azok bementek a házba, de a házkutatást még nem kezdték el. A férfi az elfogásakor már nem állt ellen a lap szerint, de ekkor már ő ia kapott egy lövést.

A hvg.hu több bőnyivel beszélt, akik azt mondták, a 76 éves férfi zárkózott volt, általában autóval közlekedett, nem nagyon beszélgetett senkivel, de messziről normálisnak és tisztelettudónak tűnt. Többek elmondása szerint legkisebb fia halála után, két évvel ezelőtt vált igazán zárkózottá, a tragédiát nem tudta feldolgozni.