A parókia alkalmazottjától is pénzt kért azért, hogy kifizesse a bérét.


Hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte a román korrupcióellenes ügyészség Teodosie ortodox érseket, a két dobrudzsai megyét magába foglaló, konstancai székhelyű tomisi egyházkerület vezetőjét. A DNA megvesztegetés elfogadásával és csalással gyanúsítják.

Az érsek az utóbbi 6 évben 5 bűntársa közreműködésével hamis jelentéseket adott le a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnek, hogy uniós támogatásokat szerezzen meg. Az érsekség állítólag 1,3 millió lej (mintegy 90 millió forint) jogosulatlan európai támogatást vett fel, bár valójában már 2010 óta nem termesztettek szőlőt. A 350 hektáros Konstanca megyei Nazarcea területén található gyümölcsössel és szőlővel Adrian Nastase kormánya ajándékozta meg 2002-ben az ortodox érsekséget, az egyházi gondnokok azonban állítólag kivágatták a gyümölcsfák egy részét, a szőlő jelentős része pedig tönkrement.

A DNA szerint az érsek idén tavasszal 500 euró (mintegy 150 ezer forint) csúszópénzt fogadott el egy alárendeltségébe tartozó parókia alkalmazottjától csak azért, hogy az illető megkapja jogos fizetségét.

Teodosie érseknek a hatósági felügyelet idején rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen, be kell jelentenie, ha lakhelyet változtat, nem hozhat közpénzeket és európai alapokat érintő döntéseket az érsekségen és nem veheti fel kapcsolatot az ügy gyanúsítottjaival.

Az érsek ellen 2014-ben egy korrupciógyanús ügyben már eljárást indított a DNA. Teodosie több mint húsz éve tagja a román ortodox egyház zsinatának, 2001 óta vezeti a tomisi egyházkerületet, 2002-ben Ion Iliescu államfő a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki.