Az Európai Bizottság tudomásul veszi a magyar népszavazás eredményét - közölte Margaritis Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője.
Ha a magyar népszavazás érvényes lett volna, akkor azt mondtam volna, hogy az Európai Bizottság tudomásul veszi az eredményt. Mivel nem lett érvényes, így is azt mondhatom: az Európai Bizottság tudomásul veszi a népszavazás eredményét - fogalmazott Szkínász újságírói kérdésre válaszolva.

Egy másik, Orbán Viktor bejelentéseit érintő kérdésre válaszolva a szóvivő közölte: az EB nem szeretne kommentálni semmilyen bejelentést, a magyar kormány döntése, hogy hogy kezeli a népszavazás eredményét.

Arra a kérdésre, tudnak-e az Orbán Viktor által bejelentett lehetséges brüsszeli útról, Szkínász azt mondta, az esetleges részleteket nem ismeri, de Jean-Claude Juncker EB-elnök ajtaja minden partnere számára mindig nyitva áll.

Az EU tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács (EiT) által korábban már megszavazott, a menekültek áthelyezésére vonatkozó döntés végrehajtását illetően az szóvivő ezúttal is elismételte, hogy a magyar népszavazás jövőbeli döntésekre vonatkozik. Az EiT által megszavazott döntés végrehajtását az Európai Bizottság szorosan követi és fenntartja a jogot arra, hogy fellépjen azon tagállamokkal szemben, amelyek nem hajtják végre a tanács által megszavazott döntést - hangsúlyozta a szóvivő.

Arra az újságírói kérdésre, amely öt észak-európai tagállam által küldött levélre vonatkozott, amelyben azt kifogásolták, hogy Magyarország nem fogad vissza tőlük menekülteket, az EB szóvivője közölte, hogy az EB által küldött válasz szerint minden tagállammal megpróbálnak szorosan együttműködni a dublini rendszer működését illetően,és a magyar hatóságokkal is felvették már a kapcsolatot ezzel kapcsolatban.

A vasárnapi népszavazáson az érvényes szavazatok aránya 40,41 százalékos volt, azaz a vasárnapi referendum érvénytelen lett. Az igen szavazatok aránya 1,67, a nem szavazatok aránya 98,33, az érvénytelen szavazatok aránya 6,3 százalék volt a voksok 99,98 százalékos feldolgozottsága mellett.