A kórházban rendelte el a nyomozási bíró a 76 éves férfi előzetes letartóztatását. A 76 éves “Gy.”
István tett egy rövid vallomást, de tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Azt állítja a fegyver véletlenül sült el a kezében, nem akarta a rendőrt lelőni.

Azt állítja csak azért vette a fegyvert a kezébe, mert feltett szándéka volt, hogy ezzel megakadályozza a nyomozók házba való bejutását. Inkább rájuk akart ijeszteni, nem megsebesíteni őket. A műtét utáni ébredéskor a gyanúsítás közlésekor tudta meg, hogy megölt valakit. Mélységesen sajnálja ezt, de az előbbiek miatt csak részben ismeri el bűnösségét – mondta Dr. Léhner György, Gy. I. kirendelt védője.

A lövöldözés után tartott sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte, hogy a férfi 5-6 lövést adott le egy gépkarabéllyal. A fegyverről, amely a kezében elsült, azt közölte, hogy ilyen fegyverre Magyarországon senki nem kaphat engedélyt.

Ez egy sorozatlövő gépkarabély volt és Győrkös szerint ezért adhatott le néhány másodperc alatt több lövést is, amikor véletlen meghúzta az újával a ravaszt.

A bíróság szerint a várható büntetés nagysága miatt tartani kell a férfi szökésétől, de fennáll “az eljárás meghiúsításának veszélye” is, ezért indokolt vele szemben a legszigorúbb kényszerintézkedés.

A 76 éves férfit Győrből várhatóan még ma átszállítják a tököli rabkórháza. “Gy.” István a letartóztatás ellen nem fellebbezett, így az jogerőre emelkedett.