A nagyobbik fiú elnézést kért az agyonlőtt nyomozó családjától, a kisebbik pedig arra panaszkodott, hogy egész családjukat megbélyegzi “egy hülyeség”. Győrkös István fiai szerint a Magyar Nemzeti Arcvonal már évek óta nem létezik, és ha a TEK-et küldik a házkutatásra, nem történt volna tragédia.
Az apánk nem akart gyilkolni – mondták a Tényeknek a bőnyi lövöldöző fiai. Azért vállalták a nyilvánosságot, hogy bocsánatot kérhessenek az áldozat, a 46 éves Pálvölgyi Péter nyomozó családjától.

Győrkös István idősebbik fia, Győrkös Kolos ezt meg is tette a riport elején, majd azt mondta, apja már sebesülten lőtt vissza a rendőrökre – ezt anyjától tudja, aki részletesen elmondta neki, mi történt szerda reggel Bőnyben. A fiú szerint a rendőr és apja között volt az ő édesanyja és a félig nyitott ajtó is. A rendőr a nőt elsodorva két lövést leadott Győrkös Istvánra – a fiú elbeszélése szerint. Szerinte ha a TEK megy ki a házkutatásra, akkor nem történt volna tragédia.

A kisebbik fiú, ifj. Győrkös István is megszólalt, ő azt mondta, telefonon beszélt az apjával, amikor az közölte vele, hogy meglőtték, és ő is meglőtte a másikat. Ez akkor történt, amikor a túsztárgyaló munkáját segítette.

Olyan bélyeg kerül egy hülyeség miatt a gyerekeinkre, az egész családunkra, amit soha nem fognak tudni lemosni magukról
– mondta ifj. Győrkös István, majd hozzátette, az apja nem neonáci, csak hungarista. A Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet pedig már évek óta nem létezik, a régebbi táborok helyén már semmilyen kiképzés nem folyik.