Franciaország több városában is tüntetések szerveződtek a kormány azon terve ellen, hogy a calais-i migránsokat szétosszák a nagyobb városok között.
Országszerte tüntetések indultak a francia városokban a szocialista francia vezetés legújabb terve miatt. A tarthatatlan calais-i állapotokat úgy próbálják orvosolni, hogy az ottani migránstábor több mint tízezer lakóját a kvóták alapján szétosztják a városokban. 

Több száz ember vonult az utcákra Forges-les-Bains városában, ahol a hétfői napon nyílt egy bevándorlókat befogadó központ, ahová már el is helyeztek 44 afgán migránst. 

Az állam ránk szabadítja a migránsokat anélkül, hogy a beleegyezésünket kérné. Ez több mint felháborító szerintem"  – mondta az egyik tüntető. 
A tüntetés vezetője elmondta, hogy a legtöbb érkező migráns egyedülálló férfi, ami komoly veszélyt jelent. 

A lányom a külvárosban jár naponta a busszal és retteg attól, hogy egy csoport vadidegen férfiba botlik bele"  – nyilatkozta a szervező, Valerie Rigal.

A 3700 lakosú, erdős területen elhelyezkedő falunak 91 migránst kell befogadnia, akiket egy régi kórházépületben tudnak csak elhelyezni. 

Megmozdulások voltak Pierrefeu-du-Var városában is, ahol egy működő pszichiátriai intézményt kellett bezárni azért, hogy novembertől az be tudja a fogadni a nekik szétosztott hatvan illegális bevándorlót. 

A hatezer fős város polgármestere, Patrick Martinelli az önkormányzattal is megszavaztatta, hogy nem kérnek a migránsokból, ugyanis a vidéki falu nem szeretne több tucat embert befogadni. 
Montpellierben az iszlamizmus terjedése és a migránsinvázió miatt tartott demonstráció keresztezte az útját egy liberális megmozdulásnak, a két tábor pedig összeverekedett és rohamrendőröknek kellett őket szétválasztaniuk. 

Francois Hollande szeptemberben látogatott el Calais-ba, ahol megállapította, hogy a Dzsungel névre keresztelt illegális migránstáborban tarthatatlanak az állapotok, így azt azonnal fel kell számolni, az ott élő több mint tízezer migránst pedig szét kell osztani a városokban és a falvakban. Nagy népszerűségnek nem örvend mostanság a politikus, ugyanis minden oldalról támadják emiatt a döntése miatt, több párttársa pedig kihátrált mögüle.

134 migráns élt egy bécsi lakásban

Lebukás: felvételen a CNN-es trükk

Weber: a baloldali politikusok tévednek és még arrogánsak is

Három szír fogta el a chemnitzi bombagyárost

Ez most komoly? Migráns legót dobtak piacra, az internet teljesen megőrült