A mai modern civilizáció bölcsői a mai Irak területén virágzó sumér városállamok voltak. Rejtélyesen fejlett csillagászati ismereteiknek a mai napig csodájára járnak a tudósok. Hatalmas városaik romjai ámulatba ejtőek, mítoszaikból a Bibliai is merített. A sivatag homokja még rengeteg ősi titkot rejt velük kapcsolatban... Most ismét kiderült valami elképesztő!
A napokban Kazem Finjan, Irak közlekedési minisztere egy sajtótájékoztatón jelentette be, egy i.e. 5000 körül épült, vagyis mintegy 7000 éves sumér repülőtér maradványaira bukkantak a sivatagban, miközben éppen egy modernkori reptér építéséhez kezdték el előkészíteni a terepet. 

A földrajzi adottságok az eltelt évezredek alatt alig változtak, így eshetett a ősi suméroknak is arra a helyre a választása, amely ma is alkalmas egy ilyen méretű építmény létrehozására.
A mai Irak területét 7000 éve a sumérok lakták, akiknek csillagászati, matematikai és technikai ismeretei még manapság is kétkedést keltenek a kutatókban azzal kapcsolatban, hogy önmagától alakult volna ki a civilizáció a Földön. Minden bizonnyal isteneknek álcázott földönkívüliek avatkoztak be az emberiség sorsának alakulásába.

A miniszter szerint a repülőtér csomópontként szolgálhatott az űrbéli utazásokhoz is, a földönkívüliek és a korabeli emberek számára. Innen indulhattak űrhajók a Plutóhoz, és a titokzatos Niburu bolygóhoz is. Erre bizonyítékként egy orosz kutató Samuel Kramer munkáját hozta fel, aki alapos kutatást végzett a sumér civilizáció felemelkedésével és mitológiájával kapcsolatban.


Kazem Finjan rámutatott arra is, hogy át kellene írni a történelemkönyveket, mert az, amit az iskolákban tanítanak történelem címszó alatt, köszönőviszonyban sincs a valósággal. Elavult, félinformációkon alapuló, sok esetben kitalált történelmi idővonalat tartalmaz az emberiség történelme, és az elmúlt 50-100 év régészeti felfedezései, bizonyítékai szinte egyáltalán nem kaptak helyet bennük.

2017-re jósolja a világvégét egy vallási csoport!

Fényes nappal, az utcán szurkálta halálra volt nejét

Bakondi: új útvonalakon próbálkoznak a migránsok

Embertelen módszerekkel vonták ki a forgalomból a rendszer ellenségeit

Otthagyták a sztrádán, de nem bűnösök, pedig halálra gázolták