Aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt csütörtökön életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte az Egri Törvényszék az Ivádon 2015. március 5-én elkövetett emberüléssel vádolt K. Zs. S.-t; az első fokú ítélet nem jogerős – tájékoztatott az Egri Törvényszék sajtószóvivője.
Snellenperger Judit közleményében felidézte: az előzetes letartóztatásban lévő vádlott látásból ismerte a 18 éves sértettet, aki betegsége miatt közvetlen családtagjain kívül másokkal nem beszélt.

A fiatal lány 2015. március 5-én délután a salgótarjáni iskolából hazaindult Bátonyterenyére. A gépkocsival közlekedő vádlott felfigyelt az úttest mellett várakozó sértettre, és felajánlotta neki, hogy hazaviszi, mivel tudta, hogy egyik ismerősének nevelt lánya.

A sértett beszállt a vádlott gépkocsijába, aki menet közben szexuális ajánlatot tett a lánynak. A sértett az ajánlatra nem mondott semmit, hallgatását a férfi beleegyezésnek vélte, ezért Bátonyterenye helyett Ivád külterületére autózott. A helyszínen mindketten kiszálltak a kocsiból. A sértett a vádlott szexuális közeledését elutasította, emiatt a vádlott csalódott és dühös lett, ezért a lányt egy alkalommal arcon ütötte, majd egy rúdszerű eszközzel a fején is többször megütötte.

MTI