Az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette azt az egerbaktai férfit, aki péntek este ámokfutása közben autójával el akart sodorni egy rendőrt. A férfit a rendőrök több mint 15 kilométeren át üldözték és csak akkor tudták elfogni, amikor kocsijával nekiütközött egy keresztbe fordított busznak.
A hirado.hu értesülései szerint a járőrök Eger határában meg akarták állítani a férfi autóját, ő azonban hirtelen megfordult és eközben el akarta sodorni az egyik rendőrt.

Az egyenruhások üldözőbe vették a férfit, aki nagy sebességgel el akart hajtani a helyszínről. A több mint tíz percig, tizenöt kilométeren át tartó üldözés közben a férfi a kocsija ablakán keresztül egy késsel hadonászott és több szembejövő autóra is ráhúzta a kormányt. Végül úgy sikerült megállítani, hogy nekiütközött egy menetrend szerint közlekedő, utasokat szállító Volán busznak, amit a rendőrök állíttattak keresztbe egy kanyarban.

A dühöngő, késsel hadonászó férfi még ekkor sem akarta megadni magát: a rendőröknek testi kényszert kellett alkalmazniuk, hogy megfékezzék. Az eközben szerzett sérülései miatt a mentők kórházba vitték.

A férfit éjszaka rendőrök őrizték a kórteremben, a nyomozó ügyészség szombat délelőtt a kórházban gyanúsítottként kihallgatta és őrizetbe vette. Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt indult ellene büntetőeljárás,mondta a hirado.hu-nak Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője.

Spöttle szerint azonnal le kell tiltani a SIM-eket!