Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások „megszabadították” őt a pártkötöttségektől, és immár nem a Republikánus Párt jelöltjének tartja magát. Ennek megfelelően Trump éles kirohanásokat intézett a republikánusok azon vezető politikusai ellen, akik az elnökjelöltségről való lemondásra és visszalépésre szólították őt fel.
A milliárdos üzletember délután Floridában kampányolt, de egész nap Twitter-üzenetekkel bombázta az amerikai közéletet.

Olyan szép, hogy levették rólam a bilincseket, és most a magam módján harcolhatok Amerikáért – fogalmazott az egyik bejegyzésében, hozzátéve, hogy ezután a maga szája íze szerint kíván megküzdeni demokrata párti vetélytársával, Hillary Clintonnal.

„Nincs szükségem Paul Ryan támogatására” – írta egyebek közt délelőtt. Este pedig már leszögezte, hogy ha ő lesz az elnök, Paul Ryan nem számíthat arra, hogy továbbra is a republikánusok képviselőcsoportjának vezetője lehet. Ezzel próbált visszavágni a házelnök hétfői állásfoglalására, amikor Ryan szóvivője útján bejelentette, hogy a támogatását ugyan nem vonja meg, de többé nem kampányol Trumpnak. Egy harmadik üzenetében Trump „nagyon gyönge és kevéssé hatékony” vezetőnek titulálta Ryant, majd később hozzáfűzte még: nehéz jól szerepelni, ha Ryantől és másoktól „nulla támogatást” kap.

A republikánus elnökjelölt nekitámadt John McCain arizonai szenátornak is: Ez a nagyon bolond beszédű John McCain szenátor könyörgött nekem, hogy támogassam őt a szenátusi székért folytatott előválasztásán, amit meg is nyert. Aztán pedig dobott engem az öltözőben szokásos megjegyzéseimért.

Az üzletember kedd este a Politico című lap tudósítása szerint egy texasi adománygyűjtő rendezvényen azt fejtegette, hogy „néha nehezebb megbirkózni a saját pártoddal, mint a másik oldalon lévő emberrel”. A Republikánus Pártban, példátlan módon, eddig 331 politikus – képviselők, szenátorok, kormányzók egész sora – lázadt fel Trump ellen, s ítélte el pénteken nyilvánosságra került trágár megjegyzéseit a nőkről, amelyeket tizenegy évvel ezelőtt mondott egy titokban rögzített kamerafelvétel tanúsága szerint.

Ugyanakkor alelnökjelöltje, Mike Pence a Fox televízióban, Chris Christie New Jersey-i kormányzó egy rádiós interjúban, Reince Pribeus pártelnök pedig még hétfőn közleményben erősítette meg, hogy változatlanul támogatja Donald Trumpot.

Büntetésként megerőszakolta saját lányát egy migráns

A két nő épp befejezte a kéregetést, majd bepakolt egy 3-as BMW-be!

Egymillió feltöltőkártya illetéktelen kezekben

Gyurcsány fegyvere

Nem vagyok kvótanéger - nyilatkozta az AfD-s képviselő