Az Express című brit konzervatív napilap szerint elsöprő győzelmet arattak a magyar lakosok Brüsszel felett.
Címlapján foglalkozik a konzervatív újság a magyar kvótanépszavazással és annak történelmi jellegű igen-nem arányával. Hasábjaiban megemlíti, hogy a vasárnap megrendezett magyar kényszerbetelepítéssel kapcsolatos népszavazás kalapácsütés szerű pofont mért a brüsszeli elitre, írja a lapot szemléző 888.hu. A lap szerint azzal, hogy a magyarok 92 százaléka egyöntetűen elutasította az uniós, Juncker által erőltetett migránskvótát, sokkal többről szól, mint pár felháborodott szavazóról.

Az orgánum továbbá kiemeli, hogy a 42 százalékos részvételi arány – amely mintegy 3.2 millió nemmel szavazót foglal magában – azt jelenti, hogy Orbán Viktor biztosan nem fog lemondani, hiszen a népszavazás üzenete egyértelmű és világos.

A nemek súlya