Nemzetközi szempontból veszélyes volna, ha Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökévé választanák – foglalt állást szerdán Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Újságírók előtt a főbiztos arról beszélt, hogy Trump kínzásra, illetve a sérülékeny közösségekre vonatkozó kijelentései „mélyen felkavaróak és nyugtalanítóak”.

Ha Donald Trumpot megválasztják – annak alapján, amit eddig mondott, és ha mindez nem változik –, akkor nem fér kétség ahhoz, hogy nemzetközi szempontból veszélyt jelent – fogalmazott Zeid Raad al-Husszein.

A jordániai herceg elmondta, hogy egyetlen ország választásába sem óhajt beavatkozni, de kötelességének érzi mindezt megjegyezni, ha az a helyzet, hogy a választás eredményeként – korábbi megnyilvánulások alapján – fennáll annak a veszélye, hogy valahol kínzást kezdenek alkalmazni, holott ezt tiltja a nemzetközi jog, vagy sérülékeny közösségek emberi jogai csorbulhatnak.

Husszein már korábban is bírált általa demagógnak és populistának tartott politikusokat. Szerdán az orosz ENSZ-nagykövet úgy vélekedett, hogy Husszeinnek nem kellene állam-, illetve kormányfőket bírálnia. Husszein nyilatkozatában világossá tette, hogy álláspontja nem változott, nem finomít hangvételén a „demagógok és populisták” jelentette veszély bírálatával kapcsolatban.

Áder: néhány évtized maradt a globális vízválság megelőzésére

Nem csak Magyarország miatt nem működik a kvóta, mondja a volt ET-elnök

Ma reggeltől Van der Bellen osztrák elnökjelölt rendőri védelem alatt náci fenyegetések miatt

Hét éven át részeg volt, ezért ő nem sikkaszthatott - hazudja a képünkbe a Buda-Cash vezérigazgatója

Ismét egy Dezső, aki kémeket hárít