Washington azért bírálta Jeruzsálemet, mert a megszállt Ciszjordánia szívében a zsidó állam egy új, monumentális telepet létesít.
Az amerikai külügyminisztérium és a Fehér Ház is elítélte a szerintük a kétállami megoldást aláásó, új izraeli település tervének megvalósítását Ciszjordániában.

Josh Earnest fehér házi szóvivő közölte: az izraeli kormány korábban ígéretet tett Washingtonnak arra, hogy nem épít új lakóegységeket. Utalva arra, hogy Jeruzsálem nem tartja be a szavát, úgy fogalmazott: aggodalomra ad okot az, hogy "miként bánnak egymással a régi barátok."

Az izraeli külügyminisztérium elutasította az amerikai bírálatot, mondván, hogy nem új települést hoznak létre, hanem 98 lakóegységgel kibővítik a már létező Silót. A tárca közleményében megjegyezte, hogy a bővítés nem fogja a helyhatósági határokat átrajzolni. Hozzátette, Izrael eltökélt marad a kétállami (egy palesztin és egy izraeli állami) megoldás megvalósításában.

A Reuters az eset kapcsán megjegyezte: a ciszjordániai zsidó települések helyhatósági határai kiterjedtek, így amennyiben új lakóegységeket építenek, az izraeli hatóságok rá tudják fogni, hogy nem új települést, hanem már egy létezőt bővítenek.

Az amerikai külügyminisztérium azonban bírálta ezt az eljárást szerdai közleményében, amelyben azt is állította, hogy az izraeli hatóságok visszamenőleg engedélyezik az építkezéseket, amihez újrarajzolják a határokat is. Washington szerint az új település közelebb lenne Jordánhoz, mint Izraelhez, és összekapcsolna több, a palesztin területeket felosztó zsidó települést.

Az amerikai külügy hozzátette: mélységesen aggasztó, hogy az izraeli döntést röviden azután hozták meg, hogy a két ország szeptember közepén megállapodott az Izrael számára védelmi célokra nyújtott 38 milliárd dolláros amerikai segélycsomagról.

Trump összefogna Putyinnal, hogy legyőzzék a terroristákat

Orbán szerint olyan keménynek kell lennünk, mint a terroristák

Kemény jellemű, bátor és igaz hazafiért ég a láng

Feltörték a kijevi hadműveleti parancsnokság sajtóközpontjának Facebook-oldalát

McCain orosz gépek lelövésével fenyegetőzik! Putyin előbb-utóbb elszakad a cérna!


(MTI)