Az amerikai elnökválasztás, amely november 8-án esedékes törlésre kerül, és helyette háborús bűnöket vizsgáló bíróságokat állítanak fel, Pentagon és CIA források szerint. A választás törlésével kapcsolatos ürügy az egyik elnökjelölt lemondása lesz, a CIA forrásai szerint.
Itt a nyers hírszerzési információ a CIA-től:

Most mintegy 90 százalékos a valószínűsége, hogy a választásokat el kell halasztani.

Megkérdeztem a kapcsolatomat D.C.-ben, hogy miért? A válasz ez volt:

Nem lehet megválasztani egyik jelöltet sem.

Megkérdeztem, hogy melyikük lesz eltávolítva. A válasz a következő volt:

Nincs lehetőségem, hogy ezt elmondjam, csak annyit mondok, hogy Obama nagyon hamar egy bejelentést fog tenni.

A Pentagon források a maguk részéről azt mondják, hogy “A 911-es törvény nyomást fog gyakorolni Szaúd-Arábiára, hogy leleplezze Izraelt, Bandar bin Sultant és a Bush összeesküvést 911 mögött, ami el fog vezetni egy valódi igazságot vizsgáló bizottsághoz és egy háborús bűnöket feltáró bírósághoz.

Mivel mindez csupán néhány héttel van a választások előtt, nem telik sok időbe, hogy meglássuk, valóra válnak-e ezek a jóslatok.

Mindenesetre a Clinton Alapítvány kiterjedt bűncselekményeit felfedő több mint egy millió dokumentum világosság teszi, hogy van egy erős frakció a katonai ipari komplexumon belül, amely azért küzd, hogy legyőzzék a kazár maffiát. Ennek oka, hogy az ilyen kiszivárogtatásokat nem tehették egyéni hackerek, hanem kormányzati szervezeti hozzáférést igényelnek a magas szintű számítógépes rendszerekhez. Ugyanakkor az a tény, hogy a vállalati médiák, valamint a nettó óriások, mint a Google, cenzúrázzák ezeket az adatokat teszi egyértelművé, hogy a nagyvállalatok tulajdonosai (Bush/Clinton/Rockefeller/Rothschild stb.) harcban állnak a hadsereg fehér kalaposaival és az ügynökségekkel.

Bármi is történjen, a kazárok nem lesznek képesek elkerülni a bajt, mert túl sok ember ismeri őket és van tudatában az általuk elkövetett bűncselekményeknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem próbálják meg mégis.

Bill Clinton, aki HIV miatt közel áll a halálhoz a közelmúltban kiadott egy halálos fenyegetést e sorok írója és Neil Keenan ellen. A jelek szerint Neil Keenant már meggyilkolták. Bár a rendszeres kapcsolathoz Skype-ot használt e sorok írójával, az aktuális személy úgy tesz, mintha Neil Keenan lenne Skype-on, de nem tud válaszolni egyetlen egyszerű kérdésre sem, amire csak az igazi Neil tudna választ adni. Továbbá Neil Keenan honlapja a Bush/Clinton maffia zimbabwei valuta átverését népszerűsíti. A Keenan halála miatti bosszú átfogó és alapos lesz, ígérték a Fehér Sárkány Társaság forrásai.

Továbbá, ha e sorok írója is meghal, akkor biztosak lehetnek abban, hogy a 13 uralkodó vérvonalat öt generációra, a Federal Reserve Board alapítójáig visszamenőleg eltörlik.


A családoknak erősen el kell gondolkodniuk, hogy hajlandóak-e feláldozni az egész fát, csak hogy hiába próbálják megmenteni az egyik rothadt ágát.

Mindenesetre a kazár maffia Bush/Clinton/Rockefeller ága kétségbeesett a pénz miatt. A legutóbbi Matthew hurrikán átverést (a hurrikán csak a kazár maffia által irányított médiában létezett, nem a valóságban) azért csinálták, mert a kazár maffia némi készpénzt akart csinálni a biztosító társaságok részvényeinek fedezetlen eladásával, CIA források szerint. “Kövesd a pénzt, ez ugyanaz, mint a légitársaság részvényeinek shortolása 911 előtt,” – az egyik CIA forrás szerint. Ennek a csalásnak az elkövetőit már azonosították, és szembe kell nézniük a régóta esedékes igazságszolgáltatással, a források szerint.

Pentagon források azt mondják, hogy a kínai Aranyhét nemzeti ünnep végén, és az október 3-9-i Világbank és IMF éves közgyűlés után, együtt az összeesküvés folyamatban lévő szisztematikus megszüntetésével nagy lépések történnek az új pénzügyi rendszer felé ezen héttel kezdődően. Ugyancsak érdemes megjegyezni a közelgő október 16-i teliholdat, az úgynevezett “Vadász Holdat“, amely megnyitja a kazár gengszterek megölésének szezonját, a források szerint.

Valamint úgy tűnik, hogy valamiféle művelet folyik Észak-Koreával kapcsolatban. Japán jobboldali szervezetek forrásai azt mondják, hogy az első számú észak-koreai ügynököt Japánban végzetesen megmérgezte egy “CIA női ügynök“, aki “csak egy közönséges japán nőnek tűnt.” Egy másik japán jobboldali forrás szerint az észak-koreai vezetőt, Kim Dzsongunt is megölték. CIA források Ázsiában megerősítették ezt és azt mondják, hogy “Kim Dzsongunt egy hasonmással helyettesítették, aki jelenleg a mi irányításunk alatt áll. Az eredeti messze ment a fenntartásaiban, és el kellett távolítani.

Az alábbi tudósítás a maga részéről azt állítja, hogy Kína “lefejező csapásokat” tervez Észak-Korea ellen.


Erre talán már nem lesz szükség.

Más források eközben bizonyítékot szolgáltattak ezen sorok írójának arról, hogy a Fülöp-szigetek elnöke Rodrigo Duterte egy Bush ügynök. Dr. Michael Meiring, aki később megváltoztatta a nevét Dr. Michael Van de Meer-re, azt állította a halála előtt felvett videóban, hogy Duterte, aki akkor Davao városának polgármestere volt helyezte el a bombát, amely felrobbantotta a lábait, és hogy ő ezt idősebb George Bush parancsára tette.

Továbbá Korea Egyesítő Egyházának egyik ismert ügynöke e sorok írójához közeledve megpróbált egy találkozót megszervezni Dutertével röviddel azután, hogy elnök lett. Talán elég bölcs voltam, hogy lefordítsam ezt a javaslatot, mert szeretem, ha a lábam a testemhez csatlakozik. Ahogy az köztudott, az Egyesítő Egyháznak van egy farmja Paraguayban a Bush farm mellett, és a Bush náci frakció kábítószer valamint fegyvercsempészetében érintett évtizedek óta. Az is tény, hogy a bíróságon kívülálló gyilkos osztagok használata, ahogy Duterte teszi, a náci fasiszta kazár frakcióra jellemző viselkedés.

Más szóval, Duterte amerika-ellenes nyilvános irányvonala lehet, hogy csak egy Bush átverés, melynek célja, hogy becsapják az ázsiaiakat és hozzáférjenek az aranykészletekhez, melyek állítólag a Fülöp-szigeteken találhatók. Az ázsiaiak tudják, hogy a Bush frakció megpróbálta őket megölni biológiai fegyverekkel, így nagyon óvatosnak kell lenniük Dutertével a kínaiakkal való arcátlan viselkedése ellenére. Nem jó ötlet megcsókolni egy kígyót, figyelmeztettek a kínaiak.

Ugyanez igaz a japán miniszterelnökre, Shinzo Abe-re, akit csalárd módon juttattak hatalomra egy Bush/Rockefeller frakció által manipulált választással. Abe egy ismert Bush/náci ügynök és kénytelen lesz hamar lemondani, mivel a mögötte álló fasiszta csoportot már megtizedelték, a császárhoz közel álló jobboldali források szerint. Ugyanezen források azt mondják, hogy a Bank of Japan kormányzója Haruhiko Koruda is elvesztette befolyásának nagy részét, mivel mostanra közismertté vált, hogy az igazi feladata a japán megtakarítások kifosztása volt.

A Közel-Keleten eközben Ferenc Pápa egy “példátlan lépésként” kinevezte a pápai nunciust Szíriában bíborossá “annak érdekében, hogy megvédje a Kereszténységet,” – Pentagon források szerint. Oroszország szintén átveszi Aleppót a kazár ISIS zsoldosoktól, miközben a Pentagon előkészíti az ISIS zsoldosok eltávolítását az iraki központjukból, Moszulból. Pentagon források azt is mondják, hogy megakadályozták a kazárok számos hamis zászlós művelet kísérletét a térségben, melyek célja egy amerikai/orosz háború kirobbantása volt.

Továbbá “az összeesküvés hatalmas kampánya ellenére,” a kazár hírszerzési művelettől, hogy ENSZ békefenntartókként pózoljanak Szíriában megtagadták a Nobel-békedíjat, a források szerint. Ehelyett a kolumbiai elnök Juan Manuel Santos kapta a Nobelt, amiért véget vetett a FARC gerillákkal folytatott 50 éves háborúnak. Ez azért történt, hogy lendületet adjanak a békének a régióban, és hogy “felülírják a NEM szavazást (a békemegállapodás ellen), melyet a Bush lakáj kolumbiai elnök Álvaro Uribe tervezett,” – mondják. A díjat felül lehet vizsgálni, hogy azt Timoleón Jiménez FARC vezető is megkapja, tették hozzá a források.

A kazár kísérletek, hogy elkerüljék bukásukat a 3. Világháború kirobbantásával napról napra egyre kétségbeesettebbek és hiábavalóak. A legutóbbi lépésük az volt, hogy megpróbálták provokálni Indiát és Pakisztánt, hogy kirobbantsanak egy háborút azáltal, hogy mindkét oldalt lövik, hogy rávegyék a katonai erőiket, hogy lőjék egymást. Valamint sikerült megijeszteniük Oroszországot, hogy tartsanak egy hatalmas nukleáris háborús gyakorlatot 40 millió ember bevonásával a múlt héten.


Ezek a kísérletek kudarcba fulladnak, ahogy minden más próbálkozásuk, hogy tömeges gyilkosságokat idézzenek elő. Ugyancsak “megérintették” az egyik új ENSZ vezetőt a múlt héten (ahogy a Nwe York Times fogalmazott) megpróbálva elkendőzni a tényt, hogy ennek az úgynevezett szervezetnek a nevezett vezetőjét a kazár maffia választotta ki, és nem a Föld bolygó népei. Bár ez már nem számít, mert az ENSZ Vállalat (a Dun & Bradstreet által bejegyzett) mögötti hatalmak csődbe mentek, így az ENSZ is.

Az őszi offenzíva folytatódik, és remélhetőleg az emberiség hamarosan szabad lesz.

Végül ezen a héten ráadásként az olvasóknak, felsorolunk néhány valós világbeli kém trükköt, melyeket még sohasem láthattak hollywoodi filmekben, és amelyeket egy ügynök írt le a valódi életből. Ezen veterán ügynök szerint a különböző hírszerző ügynökségek képviselőinek legtöbb valós kémtevékenysége abból áll, hogy találkoznak egy italra és megosztják az információkat egymással.

Van azonban néhány valódi James Bond típusú tevékenység és alattomos trükk, erősítette meg. Például azt mondja, hogy a szovjet női ügynökök egylövetű pisztolyt használtak, melyet tamponnak álcáztak a táskájukban. Amikor a cél az volt, hogy megkeressék az ügynök fegyverét a táskában, miközben ő a fürdőszobában volt, látszólag nem találtak semmit. A női ügynök később a férfi célpont szeme elé helyezte a tampont, és szétlőtte az agyát.

Egy másik szovjet eszköz egy kerámia szerszámkészlet volt, amit az ügynökök a hátsó felükbe helyeztek. Mivel át tudott haladni a fémdetektor vizsgálaton, képesek voltak becsempészni azt a börtönbe még akkor is, ha meztelenre vetkőztették őket. Később, amikor senki sem látta, kivették. Tartalmazott egy fűrészt, amely képes volt átvágni a börtön rácsait, lehetővé téve számukra a szökést. Valamint volt benne egy kis tartály folyadékkal, amit ha maguk mögé öntöttek, az tönkretette a nyomkövető kutyák szaglását és lehetetlenné tette, hogy üldözőbe vegyék.

Egy másik dolog a valódi kémekkel kapcsolatban, ami nincs Hollywoodban az a tény, hogy ők általában elég spirituális emberek, akik ezoterikus miszticizmusban is részt vesznek, és gyakran kapcsolódnak vallási szervezetekhez. Az egyikük, akivel találkoztam egyetértett, hogy prófétikus időket élünk. Az ősi sátáni kultuszt végül legyőzik.