Egy picit félrelőtt Volner. Inkább a Jobbiknak kellene megtalálnia a helyét a politikai palettán mint bulvárosítja magát. Szabad a terep! Tessék belehúzni! Inkább ti mint a szocik! 
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője azt írta a Facebookon, hogy egy nagyvállalkozó, aki „köztudottan jó viszonyt ápol a kormánnyal”, arra próbálta rávenni, hogy „támadja be” saját pártját és Vona Gábor pártelnököt. A Népszabadság megkereste a politikust, és a különös találkozó részleteiről kérdezték.

Nem egyszerű közértesről, hanem közismert nagyvállalkozóról van szó, akit a kormány nagy barátjaként tartanak számon – írta körül az illető személyét a Népszabadságnak nyilatkozva Volner János, a Jobbik parlamenti frakcióvezetője. Régebbről ismerte ő is, de nincs közöttük üzleti kapcsolat. „Egyszerűen csak köszönő viszonyban vagyunk egymással” – mondta a frakcióvezető. Konkrét nevet a lap többszörös érdeklődésére sem említett, és arról sem beszélt, hogy a nagyvállalkozó milyen gazdasági területen mozog.

Volner a Facebookon így számolt be a politikai krimikbe illő történetről:

Érdekes és tanulságos beszélgetésen estem túl egy kormányzati körökkel jó kapcsolatot ápoló vállalkozóval. Titkos találkozót kért, mondván, erősen bizalmas információkat szeretne velem megosztani. A találkozó elején megkért, tegyem le a telefonom, vegyem ki belőle az akkut, nehogy valamilyen nyoma maradjon a beszélgetésünknek.

De a java csak ezután következett. Elmondta, hogy „meglátása szerint” több volt MSZP-s, SZDSZ-es, LMP-s politikushoz hasonlóan én is járhatnék nagyon jól. A Fidesznek minden lehetősége adott arra, hogy még az unokáim is gazdagságban éljenek. Ezért „mindössze” annyit kell tennem, hogy kiszállok a politikából és búcsúzóul „keményen betámadom” a Jobbikot és személyesen Vona Gábort. Biztos benne, hogy ezt a Fidesz nagyon bőkezűen meg fogja nekem hálálni.

Ugyanakkor vegyem fontolóra azt is, hogy ha nem ezt az utat választom, akkor ne lepődjek meg túlzottan, ha a Tállai András fideszes képviselő által vezetett NAV a volt cégeimmel kapcsolatban büntetőeljárást kezdeményez ellenem és rövidesen majd a Nemzeti Nyomozó Iroda kihallgatószobájában találom magam. És azon se lepődjek meg, ha egy ismert nagyvállalkozóval (nem Simicska Lajos) folytatott beszélgetésemről készült felvétel is kikerül majd rólam, ami szintén segít a kinyírásomban. Azt mondta, ő úgy véli, ebből a két lehetőségből választhatok. Kérte, hogy gondoljam át a dolgot, mert ha nem az első megoldást választom, akkor szerinte már a jövő héten indul a gőzhenger és kinyírnak.”

Volner a Népszabadságnak elmondta, hogy a nagyvállalkozó egy ismerős révén kért találkozót tőle. Azt ígérte, hogy olyan információkat közöl a Fideszről és a kormányról, amelyek érdekelni fogják. Amikor Volner számára kiderült, hogy a nagyvállalkozó egészen más szeretne, mint amit előzőleg ígért, „néhány keresetlen szó kísértetében” gyorsan véget vetett a beszélgetésnek. A tegnap, szerda késő este tartott titkos konzultáció a frakcióvezető elmondása szerint nem tartott tovább tíz percnél. Másnap, azaz ma, csütörtökön Szabó Gábor pártigazgatót tájékoztatta az eseményekről, és rövidesen Vona Gábor pártelnöknek is beszámol a részletekről.

A lap azon kérdésére, hogy a nagyvállalkozó vajon a Fidesz megbízását teljesítette-e, Volner elmondta: bár az illető többször szóba hozta a Fideszt, ilyen formában ez nem hangzott el. A nagyvállalkozó a saját nevében beszélt, visszatérő fordulata volt, hogy „meglátásom szerint”. Egyébként sem jutottak el odáig, hogy az esetleges megbízó kilétét tisztázzák, így arra sem tértek ki, hogy Volnernek milyen módon kellene megtámadnia Vona Gábort és a Jobbikot. A nagyvállalkozó nem nevezett meg senkit az állítólag megvásárolt „volt MSZP-s, SZDSZ-es, LMP-s politikusok” közül sem.

Volner még nem döntötte el, hogy tesz-e feljelentést. Egyelőre jogászokkal konzultál: szeretné elkerülni, hogy hamis vád miatt őt állítsák bíróság elé.