Tudom, hogy megcsal a kedvesem, mégis szeretem. Megcsalja régi szerelmét is – velem. Nem merem kideríteni a valóságot, mert félek az igazságtól.
Főiskolás lány vagyok, 23 éves. Egy évig éltem nagy szerelemben a kedvesemmel, aki egy nap kijelentette, visszamegy a régi barátnőjéhez, felejtsük el egymást. Összetörtem, hiszen azt mondta, az ex már mással jár. Aztán újra megjelent, és máig is találkozgatunk hetente egyszer-kétszer. Sokkal több előtte sem nagyon fért bele, mert rendkívül elfoglalt.

Tehát most az a nagy helyzet, hogy én tudok a barátnőjéről, ő viszont, (ha igaz) nem tud rólam. Nem bírok szakítani, mert nagyon szeretem, de egy éve csak szenvedés az életem. Nem értem a kedvesemet. Ha a másikat szereti, miért jár hozzám (is)? Ha engem szeret, miért kínoz?

Talán az lenne a legjobb, ha beszélnék azzal a lánnyal, és együtt próbálnánk megfejteni, milyen ember is a közös barátunk. Csak hát félek az igazsággal szembenézni, pedig egyre erősebben érzem, ez lesz a vége.

Minél tovább húzódik ez a kapcsolat, annál rosszabb. Már eddig is annyit csalódtam, hogy, attól tartok, soha senkiben sem fogok tudni megbízni, soha senkit sem fogok igazán szeretni.

A pszichiáter válaszol:

Úgy tűnik, már elhatározta, beszél a barátja másik barátnőjével, tőlem csak megerősítést vár. Ha ez segít önnek a döntésben, tegye meg, de ne reméljen sok új információt a szerelméről. Az úr olyan, amilyennek ön látja, amilyennek a levelében lefestette. Akit egyszer megszeretett, attól nem tud elszakadni, nem tud szakítani. Ő biztosan nem fog dönteni. Remélem, és őszintén kívánom önnek, hogy a következő szerelme másmilyen, határozottabb jellemű férfi legyen.