Több évtized után ismét van az első osztályban játszó kézilabdacsapata Budakalásznak, amelyben két szakosztály is működik.
Az NB I-ben újonc CYEB Budakalász férficsapatának sorsolása nem volt szerencsés, mert a bajnok Veszprém ellen kezdett, egy hét múlva pedig a Szegedet fogadja az Omszk Parkban lévő Kalász Sportcsarnokban. A Szegedről érkezett világbajnoki bronzérmes spanyol Roberto Parrondo bizakodva mondta: „Sok és nehéz munkát végeztünk, napról napra jobbak leszünk.”

A bemutatkozás nem sikerült rosszul, mert a BL-döntős csapat otthonában a Kalász csak 29-20-ra kapott ki. 

„A szakosztályunknak három jelentős szponzora van, az önkormányzat, a CYEB és a Swietelsky, támogatásukkal kétszázhetvenmillió forintból gazdálkodhatunk - mondta Hajdu Gábor, a Budakalász elnöke. 

Horváth Attila vezetőedző hozzátette, hogy a felnőtt keretben sok a fiatal játékos, de néhányan már játszottak az NB I-ben.