A korábban már kémkedéssel vádolt Kovács Bélát most más törvényellenes cselekedetek elkövetésével is gyanúsítják.
Két éve, hogy Polt Péter legfőbb ügyész Martin Schulz európai parlamenti elnöktől kérte, hogy a szerv függessze fel a jobbikos képviselő, Kovács Béla mentelmi jogát. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt - a fent említett képviselő rendszeresen konspiratív módon találkozott orosz diplomatákkal s minden hónapban moszkvai látogatást tett.

A mostani vád szerint a politikus 2012-13-ban gyakornoki szerződést kötött négy személlyel, akik a képviselő mellett brüsszeli helyszínen 4 illetve 6 hónapos szakmai gyakorlaton vettek részt - írja az MTI.

Azonban ilyen nem történt, az említett személyek soha nem jártak a fent megnevezett körülmények között a belga fővárosban, s ott semmilyen munkát nem végeztek a képviselő mellett. Ezzel Kovács Béla jogtalan anyagi előnyhöz juttatta az ál-gyakornokokat, s megtévesztette az EP illetékes szolgálatát, mely teljesítette a kifizetéseket.

Az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétségének megalapozott gyanúja miatt indítványozta Kovács Béla európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

MTI