Már egymillió magyar állampolgár igényelte az e-személyit szeptember elejéig, alig kilenc hónappal a bevezetést követően – közölte tegnap a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).
Kifejtették, a régi típusú kártyából tavaly alig több mint egymillió darabot állítottak ki, így az idén kiadott igazolványok száma már most elérte a 2015-ös igénylésszámot.

A többfunkciós e-személyi a legszigorúbb adatbiztonsági feltételeknek is megfelel – írták –, a kártyával készíthető elektronikus aláírás, segítségével pedig számos közigazgatási ügy vagy szerződéskötés „otthoni kényelemből intézhető”. Megjegyezték, az e-aláírás lehetőséget ad arra, hogy a polgárok elektronikusan tehessenek „teljes bizonyító erejű magánokiratnak megfelelő jognyilatkozatokat”.

A KEKKH tájékoztatása szerint az új személyazonosító igazolvány elektronikus úti okmányként is funkcionál: minden olyan határátlépésnél felhasználható, ahol zsilipkapus beléptető rendszer üzemel.