"Isten a legnagyobb", ezzel a kiáltással támadt a férfi a járókelőkre. Az autójával próbálta elütni a gyalogosokat.
Egy 21 éves török származású osztrák férfit vettek őrizetbe a hatóságok Bécsben. A fiatalember csütörtökön próbált meg személyautójával elütni minél több embert. A helyi rendőrség szóvivője elárulta, hogy a támadó többször is azt üvöltötte a lehúzott ablakon keresztül, hogy "Allah akbar", azaz Isten a legnagyobb. Mint ismert, korábban több esetben is ezt kiabálták a terroristák a merényletük elkövetése előtt. 

A szemtanúk elmondása szerint egy férfi az utolsó pillanatban tudott csak elugrani az őrült autós elől. Két másik gyalogos sokkot kapott az eset után, hozzájuk mentők érkeztek. A járókelők azonnal értesítették a hatóságokat, akik nem messze el is fogták a támadót - írja a krone.at. 

Még az őrizetbevételekor is azt ordítozta, hogy Allah akbar...
- mesélte egy másik szemtanú. A rendőrség súlyos testi sértés kísérletével vádolja a férfit, valamint azzal is megvádolták, hogy egy - meg nem nevezett - terrorszervezet tagja.