Rick Parfitt júniusban szenvedett szívrohamot, és most lemondta a legendás brit rockegyüttes következő turnéján való részvételét.
Várharó volt! A 67 éves gitáros hivatalosan is bejelentette, hogy nem vesz részt a Status Quo októberben induló következő koncertkörútján egészségi problémái miatt. - Szeretném felnőni látni a nyolc éves ikreimet - vázolta Rick Parfitt a Daily Mail riportjában, ahol azt is elmondta, hogy még lát esélyt arra, hogy újra színpadra álljon a bandával. Az orvosai karácsony táján tudnak biztosat mondani arról, hogy a legendás brit rockzenész szíve milyen állapotban vészelte át ezt a második szívrohamot.

Parfitt szíve régóta problémás. A robosztus testalkatú, és mindig jó hangulatú zenészt 97-ben bypass-műtéten esett át, és 2014-ben súlyos szívrohamot szenvedett. Három hónappal ezelőtt esett át a második szívrohamon a Status Quo törökországi turnéján.

- Ez súlyosabb volt. Három és fél percre állt meg a szívem - idézte fel Parfitt, aki ettől függetlenül neheztel önmagára, amiért a rajongókat cserbenhagyta. A Rockin' All Over The World és az In The Army Now című slágerekkel ismertté vált brit együttes visszavárja gitárosát, de tudomásul veszik a döntését, és októberben nélküle indulnak az újabb turnéra. A shownak folytatódnia kell!