Sarka Kata látszólag aktív és teljes élet él, de szembetűnő jelek és megnyilvánulások arra utalnak, hogy rettenetes lelkiállapotban van. Legutóbbi nyilvános megjelenésekor is bárki észrevehette, hogy bájos mosolyának álcája mögött egy összetört asszony van.
Először jelent meg nagyobb volumenű eseményen Sarka Kata, mióta bejelentették Hajdú Péterrel, hogy válságban van a kapcsolatuk. A Hello! magazin ünnepi partiján vett részt Kata, akin látszott, hogy továbbra is remek formában van, de az utóbbi idők eseményei igencsak megviselték lelkileg, amiről őszintén vallott a Lokál Extra olvasóinak.

– Továbbra is rettenetesen megvisel nőként és anyaként is a helyzet, de nem akartam lemondani az estét, hiszen nagyon kedves számomra ez a magazin. Szerencsére az egyik barátnőm elkísért. Ilyen helyzetben sok dolog, érzés törik össze az emberekben, így bennem is, hiszen rengeteg időt töltöttünk együtt Petivel. A kedvem továbbra is változó, de szerencsére ott vannak a csodálatos gyerekeim, akik segítenek átlendülni a nehezebb pillanatokon. Nemrég elindult az iskola, ez egy fontos időszak Noncsi és Dávid életében, úgyhogy most erre kell koncentrálniuk. Bármit is mondanak, vitathatatlan, hogy mindkettőnknek a gyerekeink a legfontosabbak, és szeretnénk, hogy minél kevesebbet érezzenek meg a gondjainkból. Természetesen Peti is rengeteget foglalkozik velük, a mindennapi munka oroszlánrésze viszont az én feladatom: a reggeli indulás, az uzsonnacsomagolás és a tanulás – mesélte Kata.

Ebben a nehéz helyzetben, Kata a kislánya és kisfia mellett az előtte álló feladatokra koncentrál, hiszen sikeresen működteti az online marketinggel foglalkozó céget, valamint életmód magazinját is.

– Rengeteg dolgom van, és dacára a magánéleti válságomnak, szeretnék továbbra is segíteni a rosszabb és elesettebb helyzetben lévő embereken. A jövő hónapban lesz egy fontos projektem: egy női jótékonysági eseményt szervezek gyermekkórházak számára, hogy minél jobb körülmények között gyógyulhassanak a kicsik.

Elkezdődött a Hajdú–Sarka háború?

A közelmúltbeli nyilatkozataik alapján egyre kevesebb az esély arra, hogy a néhai szerelmespár újra egymásra találjon és ne váljanak szét véglegesen az útjaik. Péter egy múlt heti interjújával vérig sértette gyermekei anyját, a 168 órában ugyanis azt állította, hogy: „A feleségem a lassan húszéves televíziós karrieremtől teljesen független. Soha nem vett el belőle és soha nem adott hozzá semmit.” Kata a cikk után igen dühösen nyilatkozott a Borsnak és a következőképpen vágott vissza Hajdúnak: „Egyébként nem akarom minősíteni a férjem szavait, hiszen bármilyen viszonyban vagyunk is most vagy leszünk a jövőben, ő mindig a gyermekeim édesapja marad, de én már nem akarok tőle semmit.”