A gyerekekről is beszélt
Polyák Lillát nemrégiben műteni kellett, de úgy néz ki, nagy őszi tervei a baleset ellenére is megvalósulhatnak. Ugyanis Lillára nagyon sűrű ősz vár. Felkérték a FEM3Café műsorvezetőjének, kezdődnek a Houdini című darab próbái, és mindemellett szeptember 11-én elstartolt a Sztárban sztár, ahol is simán továbbjutott az első adásból.

– Szeretem a változatosságot, azt, ha pörgős és fordulatos az élet, szóval ez egy igazán nekem való feladat. Színészként nem idegen tőlem az, hogy másvalaki bőrébe bújjak, de azért komoly kihívást fog jelenteni a show. Sokan kérdezik, zavar-e, hogy a volt férjem is versenybe száll? De nem, egyáltalán nem! Felnőtt emberek vagyunk, sokkal nehezebb helyzeteket is tudtunk jól kezelni. Volt, hogy egy darabban szerepeltünk Zsolttal, az ő új párjával és az én kedvesemmel, Mátéval, és nem volt semmi probléma.”

Meggyászoltam a kapcsolatunkat

Sokszor írták a lapok, hogy Lilla a közelmúltbéli válása ellenére ragyog, csodásan néz ki, boldog, és újra szerelmes. A valóság persze az, hogy nem egyik pillanatról a másikra zárta le a múltat.

– Nyilvánvaló, hogy a válásunk hivatalos bejelentését megelőzte egy hosszabb, nehéz időszak, amely alatt én tudatosan kerültem a médiaszereplést és meggyászoltam ezt a kapcsolatot. Mert be kellett látni, hogy bármennyire is szeretném, nem fogjuk tudni rendbe tenni a dolgainkat. Hogy most jól vagyok, az annak is köszönhető, hogy megerősödtem ez alatt a pár év alatt, amin túl vagyok. Szerencsés ember vagyok, alapvetően elkényeztetett a sors. Elég viharos gyerekkorom volt, apukámat korán elvesztettem, de a családom nagyon összetartó, mindig számíthatunk egymásra. A gyerekeimmel nagyon jó a kapcsolat, szalmailag sem kerültem soha méltatlan helyzetekbe, klassz feladatokat kaptam, pont elég volt nekem annyi reflektorfény, amennyit kaptam. Talán kicsit bele is kényelmesedik az ember egy minden szempontból ideális helyzetbe, mert az enyém, mondhatni, az volt. Aztán jön egy égszakadás-földindulás, és amikor azon túljutsz, akkor sokkal jobban fogod értékelni a jót. Rengeteg erőt ad, hogy amikor azt hiszed, egyedül maradtál, vannak körülötted emberek, akik utánad nyúlnak, megfogják a kezedet és segítenek. Ezek csodálatos felismerések.

A gyerekek is fellélegeztek

Lilla azt mondja, szerencsére a gyerekek is nagyon jól viselték a válást.

– Azt hiszem, fellélegeztek ők is, amikor végre ki tudtam mondani, hogy folytassuk külön úton. Mert bár az édesapjuk elköltözött, én sokkal nyugodtabb lettem, ami rájuk is jó hatással volt. Jobban is tudtam így rájuk koncentrálni. Örülnek, hogy boldognak látnak megint. Mátét nagyon szeretik az első perctől kezdve. Máté velünk lakik, és minden szempontból társként van jelen, részt vállal az otthoni feladatokból. Például, ha úgy adódik, ő viszi iskolába a srácokat. Habár nagyon fiatal, rendkívül családcentrikus.