Börtönben lenni senkinek sem jó. De azoknak az embereknek, akik a börtönlakók hierarchiájának alján vannak, még rosszabb. Szinte elviselhetetlen.
Aki a bűnözők szemében erős, bátor ember, mint volt mondjuk a Whyskis, számíthat a többi elítélt segítségére, támogatására, így könnyebb lesz elviselnie a letöltendő időt. Az olyanok azonban, akik nem közéjük valók, nem szükségből tették, amit tettek, sok jóra nem számíthatnak. Azok, akik már voltak börtönben sokat tudnak erről mesélni.

Stadler József, az akasztói vállalkozó például utolsó vele készített interjúnkban azt mondta: azoknak, akik sokat forognak a médiában, sokkal rosszabb a börtönben a soruk, mint az egyszerű, ismeretlen embereknek

Ilyen volt Zalatnay Cini is, aki 2 évet ült csalásért. Hét négyzetméteres cellájában sokáig egyedül volt. Súlyos klausztrofóbiában szenvedett. Amikor esténként kattant a zár, és már a folyosóra sem mehetett ki, nem egyszer rosszul lett. De a börtönőrök nem lehettek erre tekintettel.

– A legnehezebb a börtönben az – nyilatkozta szabadulása után egy interjúban –, hogy embert nem csak a szabadságától fosztják meg, hanem a személyiségétől, az emberi mivoltától is. A börtönben ugyanis hivatalosan senkinek nincs neve, a börtönőrök betű és szám alapján azonosítják be az embert. Engem ER 4817-es elítéltnek hívtak. Lehet jó tanácsot adni annak, akit börtönbüntetésre ítélnek, de erre senkit nem lehet igazából felkészíteni.

Stohl András 150 napot töltött rácsok mögött. Börtönnaplója alapján íródott Magyar Börtönpokol című könyvében ő is kemény dolgokat írt. A színész szerint a börtönben mindenki feljelent mindenkit, miközben a súlyos bántalmazások, megalázások következmények nélkül maradnak. Buci állítja: a kinti világban elképzelhetetlen az a lappangó feszültség, gyűlölet és agresszivitás, ami kitör az emberekből a börtönben – legyen az elítélt vagy akár fegyőr.