Három gyermekét hajította ki az ablakon az a “menekült”, aki egy családi viszály miatt gurult dühbe.
A 36 éves szíriai férfi egy bonni menekülttábor első emeletéről úgy kivágta három kiskorú gyermekét, hogy azok a helyszínen csont- és koponyatörést szenvedtek. A legkisebb kihajított gyermek alig múlt el egy éves, szerencsére ő csak könnyebben sérült, mivel ráesett a korábban kidobott öt éves testvérére.

A férfi – elmondása szerint – azért gurult dühbe, mert felesége már nem szeretett volna a közel-keleti szokások szerint élni, amely alapjaiban véve megreformálta volna a szíriai család együttélésének habitusát.


A gyermekek ablakon való kihajítását ráadásul egy olyan heves vita is megelőzte, melynek keretében a “menekült” férfi egy serpenyővel verte meg a feleségét.

Az elkövetőt – akinek a nevét továbbra sem hozzák nyilvánosságra a német hatóságok – három rendbeli gyilkossági kísérlettel gyanúsították meg. Vallomásában kifejtette, hogy felesége megsértette becsületét, ezért jutott el tettlegességig a konfliktus.

A helyi média kiemeli, hogy értesüléseik szerint családegyesítés révén került Németországba az eredetileg szír férfi, aki Törökországban, Franciaországban és Bulgáriában is megfordult, ismeretlen szándékból.

Forrás: 888.hu