Úgy hozzátartozott az Üllői úthoz, mint Kosztolányi fái. Csak azoknak se kezük, se csípőjük, így aztán képtelenek voltak az utánozhatatlan Albert-mutatványra, a csípőre tett kézre.
Ezt persze ő írta magáról önéletrajzi könyvében, azt meg már mások mondták és mondják a mai napig, hogy Albert Flórián császárságát az adta, amit az aranylabdás két kéz csípőre tevés között művelt.

Mondjuk az angliai világbajnokságon a brazilok ellen. Elöl futott a barátja, a labda, ő meg utána, és aprókat igazított a haver futásán. Mintha a Váci utcában sétálnának, köröttük meg jobbra-balra dőltek az emberek. Brazil emberek, a kor futballvarázslói. És álmélkodtak a liverpooli Goodison Park ötvenezer nézőjével, no meg a világ valamennyi futballrajongójával egyetemben, hogy mit tud ez a magyar.

Hát ez a magyar mindent tudott. Ez a magyar – aki éppen most lenne hetvenöt éves – kölyökként elindult Hercegszántóról, és Pest környékéről mindennap oda-vissza versenyt futott a vonattal, majd szüleivel pincelakásban lakott, és mégis bevette Budapestet. Előbb a Fradit, aztán tizenhét évesen a válogatottat is. Hetvenötször volt válogatott, lőtt harmincegy gólt, a Ferencváros szerelésében meg háromszázötvenegyszer szerepelt, és kétszázötvenhat gólt szerzett.

„Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent – írta a könyvében –, én, a vidéki kissrác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem. Örömök értek, csalódások – még vén fejjel is –, barátok hagytak el, de talán nem túlzás, ezrek jártak miat­tam meccsre. Ez volt a bázis, a futballanyaföld, ahová, mint a fel-feldobott kő, mindig visszahulltam.”

Igen, hiába hívták, a világ bármelyik csapata boldogan vitte volna, de ő nem ment. Legfeljebb bemutatóra, világválogatottba vagy Rióba, a Maracanába, a Flamengo edzésein és barátságos meccsein felkérdezni a braziloknak adott leckét. De az Aranylabdát 1967-ben helybe, Budapestre hozták neki. És mint 2011. október 31-én bekövetkezett haláláig mindig mondta: azt a labdát soha egyetlen védő sem tudta tőle elvenni.

Tőlünk, magyar futballbolondoktól meg őt. Velünk vannak cselei, góljai, beszólásai, s ott sétál fenn, csípőre tett kézzel, de két kéz csípőre tevés között kozmikus magasságokba emeli a futballt, minden magyarok és a világ játékát.