Van még hová fejlődnie a rendőrségnek, ha a nyomozások megszüntetéséről vagy felfüggesztéséről, illetve a feljelentések elutasításáról van szó. A legfőbb ügyész jelentése szerint viszonylag ritkán panaszolják be az ügyészségeken a rendőrség munkáját, de azokban az esetekben a panaszok 20-30 százaléka megalapozott.
Habár csekély számú panasz érkezik évről évre a rendőrség nyomozást megszüntető határozatai ellen az ügyészségre, minden ötödiket alapos indokkal terjesztették elő – derült ki a legfőbb ügyész jelentéséből. Polt Péter összefoglalása szerint a nyomozó hatóság tavalyi 111 259 megszüntető határozatát 6525 esetben támadták meg az érintettek, ami csaknem négyszázzal kevesebb, mint 2014-ben.

Még gyakoribb, hogy az eljárások felett törvényességi felügyeletet gyakorló ügyész helyt ad a rendőrség feljelentést elutasító határozata ellen benyújtott panaszoknak: a hatóság elé került kifogások negyedét találták jogosnak. A nyomozás felfüggesztése ellen emelt kifogásokat pedig az esetek közel harminc százalékában fogadta el az ügyészség.

A legfőbb ügyész szerint a korábbi évek adataival összevetve megállapítható, hogy a megalapozott panaszok száma némiképp csökkent, ami azt jelenti, hogy a nyomozó hatóságok a büntetőeljárás alapjául szolgáló egyszerű gyanú megítélésekor nagyobb körültekintéssel jártak el a megelőző évekhez képest. Továbbra is igaz azonban, hogy az ismeretlen tettes ellen indult nyomozásokban a rendőrség sok esetben anélkül döntött a nyomozás felfüggesztéséről, hogy minden szükséges intézkedést megtett volna az elkövető kilétének megállapítására.

Lényegesen jobb a helyzet a szabadságelvonással járó intézkedések tekintetében. A bűnügyi őrizet elleni panaszoknak csupán 5,5 százalékát támadták meg sikeresen. Ennél is eredményesebbnek tűnik a rendőrség, ha meggyanúsít valakit, a házkutatásokat pedig szinte hibátlanul hajtják végre: a kifogások alig több mint 1,1 százalékát találták megalapozottnak. Polt Péter országgyűlési beszámolójából összességé­ben az derül ki: a rendőrség évről évre jobban végzi a dolgát.

A legfőbb ügyész könyvnyi terjedelmű jelentése átfogó képet ad az ügyészségi munkáról, rajta keresztül a nyomozó szervek eredményeiről, a bűnügyi trendek alakulásáról is. Egyik legfontosabb megállapítása, hogy megszaporodtak és aktívabbá váltak a szervezett bűnözői csoportok, amióta a tömeges migráció hullámverése 2015-ben elérte Európát. Tavaly majdnem kétszer annyi (662) esetben indult eljárás embercsempészés miatt, mint 2014-ben, amikor 363 ilyen bűncselekményt regisztráltak.

Polt Péter arról is tájékoztatott, hogy a végéhez közeledik a halálfurgon ügyének nyomozása. Ismert, 2015. augusztus 26-án 71 migránst vettek fel a magyar–szerb határ térségében egy hűtőkocsival, a telezsúfolt furgon minden utasa elhunyt, ezt a sofőr Ausztriában vette észre.