Aki azt hiszi, hogy a kormány mintha egy picit túltolná a népszavazási kampányt, az egyrészt nemzetáruló, másrészt súlyosan téved. Szerintem például egyáltalán nem túlzás, amikor Lázár János kancelláriaminiszter arról beszél, hogy a kvótanépszavazás az „utolsó lehetőség” a bevándorlás megállítására, s ha nem lesz elég nem szavazat, akkor „százezreket telepíthetnek be”, főleg persze az alapján kiválasztva a településeket, „hogy mit gondolnak az adott településen élők”. Ezek szerintem is hűvös szenvtelenséggel felsorakoztatott objektív tények, a baj az – mint azt a nemzetkarakterisztikában nálam is járatosabb miniszterelnökünk jóval frappánsabban megfogalmazná –, hogy a magyar vizuális nemzet.
Így most a magunk szerény eszközeivel szeretnénk bemutatni, hogyan is fognak kinézni hazánk takaros településeinek utcái, ha nem megy el mindenki és szavaz NEM-mel!
Szerencsére a minap a nemzeti sorskérdésben végre mellénk szegődő égiek beavatkozásának köszönhetően megmutatkozott, milyen az, amikor késekkel felfegyverzett, vérszomjas muszlim tömegek alakítják ki egy város utcaképét. A geográfiailag talán még távoli, ám demográfiailag mind fenyegetőbb közelségbe kerülő Bangladesben ugyanis egybeesett a monszun és az a muszlim ünnep, amikor mindenki áldozati állatokat vág le. Hol máshol, mint az utcán. A vér és eső áztatta közterület így nézett ki:
Nos, ugyanezt csinálnák nyilván a csepeli önkormányzati lakásokban is. Nem is részletezem, beszéljenek inkább a képek. És ne jöjjenek azzal, hogy egy nagyobb bangladesi bevándorlási hullám legalább megoldaná Csányi Sándor munkaerőhiányát hentesfronton!
A képek illusztrációk!