Menekültekkel ebédelt Ferenc pápa Assisiben kedden, ahol a világvallások vezetőinek béketalálkozóján vett részt. Ferenc pápa a világ vallásainak képviselőivel a Szent Ferenc-bazilika előtti téren tett felhívást és imádkozott a békéért. A világ huszonnyolc térségét sorolták fel, ahol konfliktus pusztít. A katolikus egyházfő beszédében hangsúlyozta, hogy a vallások imája a békéért “nem puszta háborúellenes tiltakozás”.
“A világ békére szomjazik (…) a béke szent, nem a háború” – fogalmazott a pápa kijelentve, hogy békét a vallások teremthetnek, mivel az “erőszak nem tartozik egyetlen valláshoz sem”. Hozzátette: az emberiség jövője az egymás mellett élésről szól “bizalmatlanság, fundamentalizmus, gyűlölet” nélkül.

“A békét nem a háború megnyerésére kötött kompromisszum szüli: befogadást, rendelkezésre állást, párbeszédet, a bezárkózáson való túllépést jelent, mivel ezek nem biztonsági stratégiák, hanem az üres semmi fölé vetett hidak” – mondta Ferenc pápa.

A keresztény, zsidó, muzulmán, buddhista felszólalók között volt David Brodman rabbi, holokauszt-túlélő, aki szerint Ferenc pápa korunkban az alázat és a szentség példaképe, amiként Szent Ferenc volt saját korában.


Ezt megelőzően a  katolikus egyházfő huszonöt menekülttel találkozott, akik Szíriából, Afganisztánból, Maliból, Gambiából és Nigériából jutottak Olaszországba. Egy részüket a Szent Egyed közösség fogadta be, a többiek a Rómához közeli Castelnuovo di Porto menekülttáborában élnek, ahova Ferenc pápa húsvétkor látogatott el, s a lábmosás szertartásán megmosta több menekült lábát.

Ferenc pápa azt mondta, a háború istene nem létezik, csak a békéé. “A háború szégyen” – fogalmazott a pápa hozzátéve, hogy “mi nem látjuk a háborút, megijedünk a  terrortámadásoktól, de ez semmi ahhoz képest, ami azokon országokban, földrészeken zajlik, ahol éjjel-nappal folyamatosan hullanak a bombák, és gyermekeket, időseket, férfiakat, nőket gyilkolnak meg” – hangsúlyozta Ferenc, hozzátéve: senki se gondolja, hogy a háború tőlünk távol van, mert a háború mindenkit közelről érint.