A helyiek felháborodtak azon, hogy a Maseratik és a Ferrarik mellé települtek sátraikkal az illegális bevándorlók. 
Migránsok lepték el Párizs egyik legdrágább környékét. Egyelőre két faházat húztak fel, amelyben 24 családot sikerült elszállásolni a francia főváros 16. kerületében, Bois du Boulogne mellett. 

A környéken amúgy csak luxusapartmanok találhatók, amelyek inkább hasonlítanak palotára, mint hagyományos lakóépületre. 

A lakók felháborodtak azon, hogy melléjük költöztek a bevándorlók, így petíciót írtak alá. Az ötezer összegyűjtött szignót a városházára vitték, és ott követelték az illegális tábor bezárását és a migránsok elzavarását.
Ezeket a fabódékat csak idetették anélkül, hogy megkérdeztek volna minket. A városvezetők nem tisztelnek sem minket, sem a demokráciát. Olyan embereket hoznak ide, akik messze nem ütik meg azt a szintet, amit ez a kerület képvisel és elvár. Nem akarom megvárni, hogy Bois du Boulogne-ból is Calais-t csináljanak”  – fogalmazott az egyik feldúlt helyi lakos. 

Párizs polgármestere, Anne Hidalgo szerint a javarészt afrikai migránsokat azért a luxusnegyedbe helyezték el, mert onnan könnyen el tudnak jutni a Gare du Nord vasútállomásra, ahonnan gyorsvasutakon el tudnak menni Londonba, ha eljön az ideje. 

Elmondása alapján a helyiek nem nyugodhatnak meg, ugyanis még egy nagy tábort terveznek felhúzni a kerületbe. Az egyik bódé jut a férfiaknak, a másik a nőknek és a gyerekeknek. 
A francia főváros képviselőtanácsának szóvivője szerint a migránsok csak pár napra vehetik igénybe az ideiglenes szállást. 

Inkább itt aludjanak, mint hogy az utcán töltsék az éjszakát” – mondta. 

A migránsok elsősorban, mint tranzitország tekintenek Franciaországra, hisz az ő elsődleges céljuk, hogy Nagy-Britanniába utazzanak.