A Stockholmban élő migráns “hősünk” nem egy átlagos koldus. Annál sokkal rámenősebb és nehezen viseli az elutasítást. Az alábbi kis epizód is erről tanúskodik.
Egy szép napon Ahmed szeme megakadt egy fiatal nőn, aki egyedül uzsonnázott a “mekiben”. Úgy döntött, tőle nem (csak) pénzt kér. Közölte vele, hogy közösülni szeretne. A nő persze kikosarazta és felszólította, hagyja őt békén.

Ahmed (és fajtája) azonban nem szokott hozzá a nemleges válaszhoz, főleg nőktől.

“Logikus” tehát, hogy követni kezdte a lányt, aki az étteremtől a Stadsgården kikötő irányába indult. “Megfelelő” pillanatban, egy kisebb kihalt utcában Ahmed rávetette magát a nőre, akit azonnal letepert a földre. Az áldozat azonban keményen ellenállt. Allah követője begurult, néhányszor megütötte a nőt, aki ettől könnyebb sérüléseket szenvedett. A küzdelem azonban folytatódott, ugyanis a lány visszaütött, sőt, végül úgy megütötte a támadó, hogy az elengedte őt. A tettes csak annyit ért el, hogy leszakította a nő nyakláncát, aki azonban a rendőrségre sietett és feljelenést tett.

A rendőrség megtalálta és letartóztatta a muszlim erőszakoskodót, akit a svéd sajtó “McDonald’s-os szatírnak” nevezett el.

A napokban megkezdődött Ahmed pere. Katarina Bergström ügyész a médiának nyilatkozva elmondta: Ahmed azzal védekezik, hogy egyáltalán nem emlékszik a sértettre.

Annyi biztos, hogy az általa megtámadott nő úgymond jól járt, figyelembe véve azt a döbbenetes adatot, miszerint a nemi erőszakok tekintetében Svédország immár a második a világon, csak Dél-Afrika előzi meg.

A nemi erőszakok több mint 80 százalékát muszlim bevándorlók követik el.