Egészsége olyan ütemben javult, hogy tegnap este, óriási füttyszó közepette hajolhatott meg színházában.
Kulka János áprilisban kapott stroke-ot, azonnal életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Szerencsére a színész gyorsan állapota javult, így május óta otthonában gyógyul.

A Katona József Színház társulati ülésén, augusztusban már részt tudott venni, de régi szerepeit ebben az évadban még nem játssza. Ám, tegnap este a Színházak Éjszakája rendezvényen rajongói örömére színpadra lepett.

A nagy tapsrend című előadással várta nézőit a Katona József Színház. Az összes műsoron lévő darab jelmezes tapsrendjét mutatták be, rengeteg humorral. Ebben lépett fel Kulka János is.

A színészt hatalmas füttyszó és őrületes tapsvihar köszöntötte. Kulka  tökéletesen mozgott a színp

adon! Lépésein, mosolyán nyoma sem volt a súlyos betegségnek. Sőt, eljött az a pillanat, amikor Szirtes Ági kolléganőjével táncra is perdült. A színház és a művész rajongói tegnap este megtudhatták, hogy Kulka János a lehető legjobb úton halad a  gyógyulás felé.

Fotók az előadásról: