Szöulban készen állnak a tervek egy esetleges észak-koreai akció jeleit érzékelve, hogy azonnali válaszcsapásként földig rombolj Phanjant.
“Phenjan minden kerületét, különösen azokat, ahol az észak-koreai vezetés rejtőzködhet, ballisztikus rakétákkal és robbanótöltetekkel fogjuk porig rombolni, amint Északról bármilyen jelet tapasztalunk, amely atomfegyver bevetésére utal. Más szóval az északi főváros hamuvá lesz, és eltűnik a térképről” – tette világossá a neve mellőzését kérő dél-koreai katonai forrás.

A védelmi minisztérium a parlamentnek is jelentette, hogy készen áll a Korea Tömeges Válaszcsapás és Megtorlás nevű terv. A névtelenséget kérő katonai vezető közölte, hogy háború esetén, ha atomtámadásra utaló jelet észlelnek, a dél-koreai hadsereg azonnal megelőző csapást mér személyesen Kim Dzsong Unra és az észak-koreai katonai vezetésre.

Ehhez Szöul saját fejlesztésű, 300, 500 és 1000 kilométeres hatótávolságú, hagyományos robbanótöltettel felszerelt ballisztikus rakétákat készített elő. Phenjan a héten végrehajtotta ötödik kísérleti atomrobbantását, mind a négy korábbinál nagyobb erejű töltetet hozva működésbe. A robbantást a nemzetközi közösség határozottan elítélte, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig újabb büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba Észak-Koreával szemben.

Forrás: 24.hu