Burkába öltözött, minden valószínűség szerint kurd női katonák irtják az Iszlám Állam embereit Irak területén. Több merényletről is érkezett beszámoló, amit burkát viselő nők követtek el a dzsihadisták ellen. A legutóbbi ilyen eset az iraki Moszul környékén történt, ahol egy ISIS ellenőrző pontnál két nő hirtelen egy-egy gépfegyvert vett elő a ruházata aló és szabály szerint lemészárolta az ott szolgálatot teljesítő dzsihadistákat.
Az ISIS a fegyveres halálosztagoktól való félelmében betiltotta a nőknek a burka viselését, pedig eddig a szigorú erkölcsrendészeik megbüntették azokat, akik anélkül az utcára léptek.

Brit különleges erők tavaly egy merész akciót hajtottak végre az Iszlám Állam fővárosában melynek folyamán megölték a Rakka-i ISIS parancsnokságon lévő összes dzsihadistát. Akkor a brit katonák szintén nőnek öltözve burkában jutottak a dszihadisták közelébe.
Forrás: dailystar.co.uk