Az Egyesült Államok elnöke nyolcadik alkalommal – mivel megbízatása a jövő év elején lejár – egyúttal utoljára mondott beszédet az ENSZ Közgyűlésében. Barack Obama a populizmust, a nacionalizmust, a szélsőségességet kárhoztatta, és a demokratikus intézményrendszerek erősítése, a menekültek támogatása mellett érvelt.
- Képzeljük el, hogy a mi családunkkal, gyermekeinkkel, velünk történik meg ilyen kimondhatatlan tragédia. És akkor megérthetjük, hogy végső soron az egész világ lehet biztonságosabb, ha készek vagyunk segíteni a rászorulókon.

Obama a mintegy háromnegyed órás beszédében a gazdasági növekedés fontosságáról és a klímaváltozás elleni fellépés szükségességéről is szólt.

Szokatlan élességgel bírálta Oroszországot. Figyelmeztette Moszkvát: amennyiben nem hagy fel a szomszédos országok belügyeibe való beavatkozással, határai kevésbé biztonságossá válhatnak. Az amerikai elnök azzal vádolta Oroszországot, hogy erővel igyekszik visszaszerezni régi dicsőségét.

Az elnök az erős demokratikus intézményrendszerek, s nem az erőskezű politikusok mellett érvelt, s több példát hozott fel arra, hogy a demokrácia igénye erősebb az emberekben, mint az erős kezű politikusok iránti igény.