A baloldal hazaárulói mindent megtesznek, hogy minél több embert távol tartsanak a népszavazástól, így ellehetetlenítve azt. Úgy mint mindig, most is hazudnak éjjel és hazudnak nappal. Lehetetlen eléggé kihangsúlyozni, mennyire fontos elmenni október másodikán és NEM-el szavazni. Senki ne hagyja ezekkel a hazaárulókkal félrevezettetni magát. És ezt tudatosítsa környezetében is az emberekkel.
Hiába értelmezték így baloldali és jobbikos képviselők Juncker szavait, az Európai Bizottság szóvivője cáfolta, hogy feladnák a kvótákat.

Az Európai Bizottság elnöke tegnap ejtett el egy megjegyzést arról, hogy “menekült”ügyben az uniós tagállamok közti szolidaritásnak

szívből kell jönnie, nem lehet kikényszeríteni.

Ezt úgy is lehetett érteni, hogy visszavonhatják a kötelező újraosztási rendszerről szóló javaslatot, amiről október 2-án népszavazunk, de nem volt egyértelmű. Ehhez képest baloldali és jobbikos politikusok is rárepültek a kijelentésre, mint Molnár Csaba DK-s vagy Harangozó Gábor MSZP-s politikus. Mindketten azzal érveltek, hogy Brüsszel visszaszívta a javaslatot, és ezzel értelmetlenné vált a népszavazás.

A jobbikos Gyöngyösi Márton is úgy értelmezte, hogy “Juncker szerda reggel az Európai Parlamentben elmondott beszédében pozitív jelzéseket adott annak tekintetében, hogy a migránskvóták csakis önkéntesek lehetnek, és azokat nem lehet a tagállamokra rákényszeríteni”, ezért “nem kizárt, hogy október 2-án egy okafogyott népszavazásba hajtják az országot több milliárd forint közpénz elpazarlását követően”, és Orbánnak persze emiatt is le kellene mondania.

Árnyékra ugrottak

A BruxInfo a Bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján kérdezte meg, újragondolta-e Juncker az EU-ba már megérkezett menedékkérők kötelező szétosztását, amit májusban javasoltak.

“Egyáltalán nem ez a helyzet” – tisztázta Margaritisz Szkinasz, Jean-Claude Juncker szóvivője.

A bizottsági elnök arra utalt, hogy olyan szolidaritásra lenne szükség az Európai Unióban, amit nemcsak alkalmazunk, hanem átérzünk. A kérdés viszont a közös uniós jogról szól, és ez “nem opcionális”.

A kérdés és a válasz a videó második felében hallható: